Média: új szabályrendszer kell
Az öt parlamenti párt szakértői egyetértenek abban, hogy a médiatörvény a jelenlegi keretei között nem reformálható meg, így teljesen új szabályozásra van szükség, és megállapodtak abban, hogy az új szabályozási rendszer elfogadásáig a jelenlegi törvényt csak jogharmonizációs céllal kívánják módosítani - áll a szakértőkkel folytatott hétfői egyeztetésről a kormányszóvivői iroda által kiadott közleményben.
Dátum: 2007-02-19 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:02.966453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnöki Hivatal médiaszabályozási csoportja által kezdeményezett találkozó résztvevői megállapodtak a témával kapcsolatos legfontosabb jogalkotási feladatokról, kiemelve ezek közül a médiatörvény régóta esedékes jogharmonizációs célú módosítását, a műsorterjesztés digitális átállásáról szóló törvény elfogadását és a médiaszabályozás átfogó reformjához szükséges jogalkotás tervezett menetrendjét.
A tájékoztatás szerint megegyezés született arról is, hogy a felek a műsorterjesztés digitális átállásáról szóló törvény tervezetét is ötpárti egyeztetésen tárgyalják meg; a hétfői egyeztetésen a Miniszterelnöki Hivatal képviselője ismertette a médiaszabályozás tervezett új jogalkotási rendszerét is. E szerint a jelenlegi egyetlen médiatörvényt több szaktörvény váltaná fel - áll a közleményben, amely kitér arra is: "abban a felek egyetértettek, hogy több törvényre van szükség, de azok száma, tartalma és elfogadásuk módja még további egyeztetést igényel".
MTI - fidesz.hu