Megállapodás a szolnoki kistérség ügyében
Megegyezett a 2007 és 2013 közötti időszakra tervezett, európai uniós és állami forrásokból támogatható egészségügyi és szociális fejlesztésekről a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás 17 települése - jelentette be Szolnok polgármestere hétfőn, a Tisza-parti városban tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-02-19 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:03.277350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez a sok-sok vita után született megállapodás azért fontos, mert az így elkészíthető integrált projektnek nagyobb az esélye az elnyerhető több mint hárommilliárd forint megszerzésére, mintha a települések külön-külön pályáznának - hangsúlyozta Szalay Ferenc. Tóth Lajos, Rákóczifalva polgármestere elmondta: a projekt általános célja, hogy a 141 ezer embernek lakóhelyéül szolgáló kistérségben az ellátási különbségek kiegyenlítődjenek, és Szolnokon vagy egy tőle távolabb lévő kistelepülésen is nagyjából ugyanazt a színvonalat biztosítsák. Balogh Zoltán, Besenyszög első embere ehhez azt tette hozzá, hogy a megegyezés érdekében több település esetében is szükség volt arra, hogy egyelőre lemondjon saját elképzeléseiről a másik, fejletlenebb javára.
A 2007 és 2013 közötti időszakban a felhasználható támogatás 3 milliárd 41 millió forint, ez hét évre lebontva évente 401-476 millió forint közötti támogatást jelent. A projektek költségének 90 százalékát az Európai Unió és a magyar állam fedezi, a maradék 10 százalékot a nyertes önkormányzat teszi hozzá. Az idén a kistérségi társulás egy, míg hét település hét pályázaton összesen 427 millió forint támogatást szeretne elnyerni. A kistérségi társulás a központi orvosi ügyelet infrastrukturális és technikai hátterének megteremtését, míg több település az orvosi rendelők felújítását, fejlesztését, valamint különböző eszközök beszerzését tűzte ki célul.
MTI - fidesz.hu