Folytatódik a kormányzati szemfényvesztés
A kormány sokkal jobban tenné, ha befejezné a megszorítások politikáját, hiszen nem reformok bevezetése, hanem diktátumokon alapuló kormányzati pénzbehajtás zajlik - mondta Szijjártó Péter.
Dátum: 2007-02-19 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:05.907626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Draskovics Tibor folytatta a szemfényvesztést, amikor a kormányszóvivői tájékoztatón arról beszélt, hogy társadalmi konzultáció és az emberek megkérdezése következik az idei évi változtatási szándékok beváltása előtt - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette: azt azonban mindenki látja, hogy a kormány által reformnak nevezett intézkedések egyértelműen diktátumok.
Az emberek, a szakma és az érintettek megkérdezése nélkül vezették be a vizitdíjat, zárnak be kórházakat és okoztak teljes káoszt a magyar egészségügyben - emlékeztetett a Fidesz kommunikációs vezetője, de példaként említette azt is, hogy a gázár-kompenzációs rendszer szigorítása után micsoda sorok és lehetetlen állapotok alakultak ki a gázszolgáltató cégeknél.
Mint Szijjártó fogalmazott, a kormány sokkal jobban tenné, ha befejezné a megszorítások politikáját, hiszen nem reformok, hanem diktátumokon alapuló kormányzati pénzbehajtás zajlik.
Rámutatott: ha idén ezt a kormány tovább folytatja, akkor kizárólag a megélhetési válság súlyosbodását fogja elérni, és a családokat hozza rendkívül nehéz helyzetbe.
Szólt arról is, hogy a Fidesz az ingatlanadó bevezetésének minden formáját elutasítja, mint ahogy elutasít minden lakossági tehernövekedést. "Az emberek, családok terhei már annyira megnőttek, hogy azokat tovább nem lehet növelni a megélhetési válság miatt" - mondta.
Az egészségügy nem üzlet - szögezte le, majd megjegyezte: az azonban világosan látszik, hogy a jelenlegi kormány egyes üzleti köröknek eleget téve, üzleti szándékok mentén kívánja átalakítani - de sokkal inkább szétverni - az egészségügyet. "Semmilyen olyan megoldást nem támogat a Fidesz, ami a betegek jogai és érdekei helyett valamely üzleti körök érdekeit kívánja szolgálni" - utasította el a Fidesz kommunikációs vezetője a több-biztosítós modell bevezetésének lehetőségét.
fidesz.hu