Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szatmáry-Pelczné: Túlszigorított alamizsna?

A Gyurcsány-kormány megszorításokkal 600 milliárd forintot vesz el a vállalkozásoktól 2007-ben, és Uniós forrásokból csupán 31 milliárd forintot fordít a vállalkozói versenyképesség javítására - fogalmazott Pelczné Gáll Ildikóval közösen benyújtott interpellációjában Szatmáry Kristóf.


Dátum: 2007-02-19 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:06.796795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget felügyelő államtitkárhoz szeretnék Önhöz fordulni. Az elmúlt néhány hétben megjelentek az interneten a hazai vállalkozások fejlesztését célzó pályázatok.

A NFÜ igyekezetét elismerve - a pályázatok gyors kiírására tekintettel - a pályázatok tartalmi része sajnos jócskán elmarad a várakozásoktól. Mind a vállalkozások, mind a szakmai érdekképviseletek alapvetően csalódottságuknak adtak hangot a kiírásokkal kapcsolatban - emlékeztetett a Fidesz képviselője.

Az alapproblémát egyébként már az Unió és a hazai szakemberek is jelezték. A kormány tervei szerint ugyanis az Uniós pénzek döntő hányada központosított közösségi fejlesztésekre fordítódik, a közvetlen gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő fejlesztések helyett mutatott rá Szatmáry Kristóf.

Az az egy számadat talán elgondolkodtató a kormány számára is, hogy a megszorításokkal 600 milliárd forintot vesz el a vállalkozásoktól 2007-ben és az Uniós források tekintetében most csak 31 milliárd forintot fordít a vállalkozói versenyképesség javítására - állapította meg a Fidesz képviselője.

Tegyük hozzá, hogy ezt a 31 milliárdot is igazságtalanul és értelmezhetetlenül szigorúan kívánja elosztani. Sajnálatosan megállapítható, hogy a most megjelent pályázatok érdemleges gazdaságélénkítésre és munkahelyteremtésre a hazai vállalkozások tekintetében nem alkalmasak, azok területileg a pályázók körét tekintve indokolatlanul szűk kereteket hagy a vállalkozásoknak. A pályázható összeg nagysága pedig szinte csak alamizsna a vállalkozásoktól elvont forrásokhoz képest.

Tisztelt Államtitkár Úr - folytatta Szatmáry Kristóf, engedje meg, hogy néhány fontosat a sok kérdés közül felvessek!

1. Mi indokolja, hogy az önrészt Önök 70%-ban kívánják megkövetelni? Mind a hazai, mind az Uniós gyakorlat ennél jóval alacsonyabb. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a tőkehiánnyal küzdő hazai kis- és középvállalkozások döntő többségét kizárják a forrásból.

2. Mivel magyarázza, hogy Önök a mikro-vállalkozásokra vonatkozó területi korlátozásokkal drasztikusan csökkentik azon települések számát ahonnan ezek a pályázatok elérhetőségét? Azzal, hogy kizárják az ötezer fő alatti és a 100 fő/km2-nél kisebb népsűrűségű területeket az ország területének több, mint a felét kizárják ezen Uniós forrásokból.

3. Van-e ésszerű magyarázata annak, hogy ebben a bizonytalan és romló gazdasági környezetben, a győztes pályázóktól az elkövetkező 3 évre 8-15%-os árbevétel növekedést várnak el? Jogos a kérdés, hogy ki lesz az a felelősségteljes vállalkozó, aki bevállal ilyen feltételeket.

4. Tudatos döntés volt-e az Önök részéről, hogy a nagyobb jelentőségű beruházásoknál a beszállítókat és exportőröket kívánják versenyelőnyben részesíteni. A pályázat által megkövetelt (50%-os beszállítói árbevételt, 30%-os exportbevétel) feltételeket elsősorban a külföldi tulajdonú cégek tudják teljesíteni . Ez a kitétel tudatosan helyezi hátrányba a hazai tulajdonú vállalkozásokat.

A legfőbb kérdés azonban mégis az, hogy a magyar kormány a saját vállalkozóitól miért kíván olyan feltételeket megkövetelni, melyet az Unió nem tesz kötelezővé, sőt az Uniós országok többsége sem?

Pelczné Gáll Ildikó reagálásában emlékeztetett arra, hogy a társadalmi szintű egyeztetésekből semmit sem építettek be a konkrét programokba. Önök hazudtak, eltitkolták a gazdaság, az államháztartás valós állapotát - jelentette ki. A jelen pályázati rendszer pedig nem szolgálja a magyar válalkozások érdekeit - összegzett a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek