Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kordon csak határozott ideig tartható fenn?

A Kossuth téri kordon kihelyezési indokainak felülvizsgálatát tartja indokoltnak Szabadfi Árpád, az országos rendőrfőkapitány helyettese; egyúttal utasította Gergényi Péter budapesti főkapitányt, hogy a kordon fenntartását határozott időben állapítsa meg.


Dátum: 2007-02-19 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:07.470915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A döntés előzménye, hogy Szerdahelyi Szabolcs, a Deport'56 elnöke november 24-én rendezvényt jelentett be a Kossuth térre, amelyet tavaly október 23-án a személy- és létesítményvédelem miatt előbb határozott, majd határozatlan időre műveleti területté nyilvánított a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Ez ellen a Deport '56 panaszt tett, amit a BRFK elbírált és alaptalanként elutasított. A szervezet vezetője ezt követően panasszal élt az Országos Rendőr-főkapitányságon, és kérte a Kossuth tér lezárásáról szóló intézkedés megváltoztatását, illetve megsemmisítését.

Szabadfi Árpád szerint indokolt és jogszerű volt a BRFK vezetőjének intézkedése a Parlament védelmére, a rendőrségi törvény értelmében ugyanis a rendőrség a védett személyek biztonsága érdekében útvonalat, illetve közterületet forgalom elől elzárhat, a forgalmat korlátozhatja, területet zárhat le, illetve megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen.

Az állam működése és az alkotmányos rend fenntartása szempontjából alapvető fontosságú, hogy a rendőrség biztosítsa az Országházban tevékenykedő országgyűlési képviselők, közjogi méltóságok, valamint a Parlament működésében részt vevő személyek munkáját, szavatolja biztonságukat. Amennyiben újabb biztonsági tényezők merülnek fel, a rendőrségnek kötelessége megtenni a szükséges lépéseket a kockázatok kiküszöbölése érdekében.

A főkapitány-helyettes emlékeztetett a tavaly őszi történésekre, amikor a közbiztonságot súlyosan sértő, erőszakos és jogellenes cselekmények legfontosabb csomópontja a Kossuth tér, illetve a Parlament épülete volt, egyesek pedig a Parlament elfoglalására buzdítottak.

Határozatában azt írja, hogy a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat nem teszi lehetővé, hogy a rendőrség mást - például a gyülekezési jog esetleges sérelmét - is figyelembe vegye, amikor megválasztja a kiemelten fontos létesítmények és személyek védelme érdekében a szükséges intézkedéseket.

Szabadfi határozata szerint a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat csak ideiglenes hatállyal teszi lehetővé a biztosítási intézkedés bevezetését, ebből pedig az következik, hogy azt csak határozott időre lehet elrendelni és legfeljebb újabb határozott időtartamra lehet meghosszabbítani.

"Az említett körülményre figyelemmel az intézkedés időbeli hatályának módosítását tartottam szükségesnek" - olvasható a főkapitány-helyettesi határozatban. Szabadfi ezért utasította Gergényi Pétert, hogy - amennyiben az intézkedés alapjául szolgáló biztonsági kockázatok továbbra is fennállnak - az intézkedés időbeli hatályát határozott időtartamban állapítsa meg.

A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, de annak felülvizsgálatát keresettel lehet kérni a bíróságtól.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek