Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március végéig marad a kordon

Március végéig marad a kordon a budapesti Kossuth téren - mondta az az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.


Dátum: 2007-02-19 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:11.307975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Garamvölgyi László emlékeztetett arra, hogy a rendőrségi törvény és a szolgálati szabályzat csak ideiglenes hatállyal teszi lehetővé a biztosítási intézkedés bevezetését, így azt csak határozott időre lehet elrendelni, és legfeljebb újabb határozott időtartamra lehet meghosszabbítani.

A szóvivő hangsúlyozta: a BRFK korábban több szervezet kifogását is elutasította, ezért az ORFK másodfokon járt el az ügyben.

Balogh Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke az ORFK határozatával összefüggésben azt mondta: Szabadfi Árpád utasítása az udvarias elismerése annak, hogy a BRFK hibázott az ügyben.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek