Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre kevesebb politikai napilap fogy

Egyre kisebb példányszámban fogynak Magyarországon a politikai napilapok - derül ki az elmúlt esztendők utolsó negyedéveit összehasonlító, a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) által készített adatsorból.


Dátum: 2007-02-20 07:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:12.154333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszabadságból tavaly október eleje és december vége között naponta átlagosan 144 és fél ezer példány kelt el, ami egy év alatt négy-, kettő alatt tizenkilenckilencezres csökkenést jelent; a lap 2003 utolsó negyedében még naponta 169 és fél ezer példányban fogyott. Mintegy 15 százalékos csökkenésnél kisebb veszteséget kellett elszenvednie a Magyar Nemzetnek, amely 2003 végén még 79,1 tavaly 70,5 ezer példányban fogyott. A lap értékesített példányszáma eszerint 11 százalékkal zsugorodott.

2003 végi 28 ezres átlageladásából egy esztendő alatt 1300-at vesztett a Népszava, amely a következő esztendőben szinten tartotta magát, majd a tavaly utolsó negyedév kétszáz példányos csökkenésével állította be a Matesz adatai szerint 26,5 ezres eladását; a negyedik országos politikai napilap, a Magyar Hírlap utolsó negyedik negyedévi adatsora 2003-as. A kimutatás szerint akkor 31,5 ezer fogyott az újságból, azóta a lap példányszámát nem auditálták, így jelenlegi eladott példányszáma nem ismert.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek