Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szili módosító indítványt nyújtott be a gyermekpornográfia ügyében

Szili Katalin túlliberalizáltnak tartja a Büntető törvénykönyv módosításának gyermekpornográfiával kapcsolatos részét, ezért módosító indítványt nyújtott be az Országgyűléshez. Erről a házelnök nyilatkozott az MTI-nek.


Dátum: 2007-02-20 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:12.437667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Úgy fogalmazott: a szülők akkor lesznek nyugodtak, ha a szabályozás ezt a kérdést kellő szigorral kezeli. Szerinte a büntethetőség szempontjából nem lehet kivételt tenni senkivel, aki pornográf felvételeket készít. Szili Katalin emellett kiterjesztené a büntethetőséget azokra is, akik szereplésre vagy részvételre toboroznak 18 év alattiakat pornográf tevékenységre illetve műsorba.

A kormány által beterjesztett Büntető törvénykönyv módosítás szerint nem büntetnék azokat, akik 14 és 18 év között fiatalkorúakról azok beleegyezésével, saját használatra pornográf felvételt készítenek. A tervezet ezen része komoly vitát kavart, több párt is nyújtott be emiatt módosító indítványt. A Büntetőtörvénykönyv módosításának tárgyalását egy héttel el is halasztotta az Országgyűlés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek