Dunamenti és Mátrai Erőmű: örökre titkos szerződés?
Per indult az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. ellen, mert a vagyonkezelő nem hajlandó nyilvánosságra hozni a Dunamenti és a Mátrai Erőmű privatizációjáról kötött szerződéseket. Az 1995-ben lezajlott magánosításról lesújtó jelentést készített az Állami Számvevőszék.
Dátum: 2007-02-20 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:16.426854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A történet része a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Altus is, s egy meghiúsult tranzakció, mellyel ellenérték nélkül jutott volna állami vagyonhoz a cég.
Hiába telt el több mint tíz év a magyar energiaipar első, a Horn- Kuncze-kormány idején lezajlott nagy privatizációs hulláma óta, bizonyos részleteket még mindig titokként kezel az állam. A Manager Magazin című gazdasági havilap szeretett volna beletekinteni például a Mátrai Erőmű és a Dunamenti Erőmű eladásáról kötött szerződésekbe, de az ÁPV Rt. nem adta ki a megállapodásokat, holott közérdekű adatokról van szó. A magazin bírósági útra vitte az ügyet, eredmény még nincs, a következő tárgyalás áprilisban lesz. Schiffer András, a magazint képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezet tagja elmondta: az ÁPV azzal érvel, hogy a privatizáció idején, vagyis az 1995-ben élő adatvédelmi törvénynek megfelelően a szerződésekről jelentést készítettek, s azt közzé is tették.
MNO - fidesz.hu