Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövőnk záloga a gyermek

A gyermekvállalás támogatása nem adomány, nem segély, hanem befektetés a jövőbe. Ezt kellene felismernie a kormánynak is - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó vezérszónoki felszólalásában kedden.


Dátum: 2007-02-20 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:18.614481, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A gyermek jóléte nemcsak egy társadalom erkölcsi értékeinek indikátora, a gyermek emberi tőke is, a társadalom jövőjének legfontosabb forrása" - idézte Pelczné Gáll Ildikó Jonathan Bradshaw gondolatait, majd rámutatott: ma a gyermekvállalás az egyik legnagyobb szegénységi kockázat Magyarországon. A drámaian alacsony arányú foglalkoztatottság, a kiszámíthatatlan családpolitika, a nemek közötti munkamegosztás egyensúlyának tartós megbomlását jelölte meg a népességfogyás a legfőbb okaként.

A magyar népesség egészségi állapota és halálozási arányaira vonatkozó adatok sokkolóak, a magyar demográfiai viszonyok a civilizált világon belül a legrosszabbak közé tartoznak. Bár a népesség csökkenése és elöregedése másutt is zajlik, legalább hiteles és létező demográfiai programmal és stabil családpolitikával lassítják. Nálunk mindkettőből hiány van - tette hozzá.

Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor 6,5-7 millió ember lesz Magyarországon 40 év múlva, s feleannyi gyermek és kétszer annyi idős ember - hangsúlyozta. Száz ember közül csak harmincnyolc dolgozik - mutatott rá további problémaként a foglalkoztatottság rendkívül alacsony arányára. Évről évre - 5 év alatt 31 százalékkal - nőtt a munkanélküliség és igen nagy az inaktívak aránya is, továbbá nagyjából félmillióra tehető a feketegazdaságban tevékenykedők aránya, akik nyugdíjjogosultságot nem szereznek, így időskori eltartásuk a szociális ellátórendszerre hárul - tette hozzá Pelczné Gáll Ildikó.

A nők munkaerő-piaci helyzetéről szólva kiemelte: az utóbbi 3-4 évben a nők munkanélkülisége a férfiakét lényegesen meghaladó mértékben emelkedett. A nők munkavállalásának alapvető akadályaként a munkaerő-piaci diszkriminációt, valamint a család és a munka összeegyeztetésének nehézségét jelölte meg.

A nemi diszkrimináció megszüntetésének egyik lehetőségeként említette azt, ha a nők gyermekszülési és gyermeknevelési feladatait a munkáltatók nem akadálynak tekintik, ugyanakkor a férfiak családi szerepeit is széles körben elismeri a társadalom és a munkáltató. Példaként az észak-európai országokat említette, ahol nemcsak a társadalmi igazságosság állt helyre ezzel, hanem a termékenység is jelentősen emelkedett. Hozzátette: azt is nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy a gyermekintézmények családbarát és munkaerőpiac-barát működési módja is nagymértékben elősegíti a munkavállalást, mint például Franciaországban.

Mindezzel szemben nálunk a háztartásbeli nőkkel és egészségbiztosítási járulékot is fizettetni akarnak a nem létező jövedelmükből - szögezte le a Fidesz alelnöke, majd hozzátette: felháborító, hogy az elmaradott térségekben, ahol szinte lehetetlen munkát találni, még pénzt akarnak behajtani a szerencsétlen sorsú emberektől.

Rámutatott: ma a gyermekvállalás az egyik legnagyobb szegénységi kockázat Magyarországon. A gyermekes háztartások jövedelme átlagosan 25-30 százalékkal marad el a nem-gyermekes háztartások jövedelmétől. Az egy főre jutó átlagos háztartás-jövedelemhez képest egy kétszülős kétgyermekes háztartás éves jövedelme 12 százalékkal, az egyedülálló szülők háztartásaiban 30-35 százalékkal, kétszülős, háromgyermekes háztartásban 44 százalékkal volt kevesebb az elmúlt években. A gyerekek 44 százaléka a társadalom legszegényebb harmadához tartozó háztartásokban él - tette hozzá.

A szocializációt alapvetően befolyásoló intézmények, elsősorban az iskolarendszer nem enyhíti, hanem gyakran súlyosbítja a szegénység újratermelődését. Minden belépő korosztály mintegy 20 százaléka (évente mintegy 20 ezer fiatal) nem szerez annyi képzettséget és tudást, hogy később tisztes megélhetést tudjon magának biztosítani, és hogy értően részt vegyen a társadalom ügyeiben - fejtette ki a politikus.

Külön probléma - mondta el - a fogyatékkal élők súlyos helyzete: 62 ezer családban él fogyatékos gyermek, amelynek közel egyharmada, 20 ezer egyszülős család. Az EU tagországai közül Magyarországon a legalacsonyabb a fogyatékkal élők foglalkoztatása. A romák helyzete halmozottan hátrányos iskoláztatottság, munkaerő-piaci helyzet, egészségi állapot vonatkozásában is - tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a szegényebb területeken születetteknek a területi kirekesztődés folytán sokszoros az esélyük arra, hogy alacsony végzettségű, szegények, munkanélküliek, betegek és rövid életűek lesznek.

A kistelepüléseken élőket fokozottan sújtja a kormány pénzbehajtó reformdühe: az iskola, óvoda és postabezárások mellett a vasúti szárnyvonalak beszüntetése is ellenük irányul. A kórházbezárások révén sürgős esetekben, a rászorulók életben maradási esélyei egy afrikai banánköztársaságban élőkéhez hasonlóvá válik - fogalmazott.

Ez a mérhetetlenül antiszociális kormány csak kommunikációjában foglalkozik a szegénységgel, tettei leplezik hazug mivoltát - szögezte le, majd hozzátette: minden intézkedése csak az elitet szolgálja, segélyből élőknek odavetett morzsákkal konzerválja szegregálódásukat.

Az elmúlt évek szociális intézkedései is a középrétegeket és a több gyermeket vállalókat sújtotta. A hazai munkavállalók zömének munkát biztosító kis- és középvállalkozásokat ellehetetlenítik - fejtette ki.

Átfogó és megvalósításra kerülő nemzeti demográfiai program szükséges, kiszámítható és stabil családpolitikát kell megvalósítani. Egy új, munkaalapú - nem adó- és áremelésekre hanem aócsökkentésre épülő - gazdaságpolitikát kell kidolgozni, le kell bontani a hazai vállalkozások sikeres működésének adózási és törvényi gátjait, aktív foglalkoztatáspolitikát és munkahelyteremtést kell megvalósítani - sorolta a népességfogyás megállításához szükséges intézkedések sorát Pelczné Gáll Ildikó.

A Fidesz jelentősen növelni kívánja a részmunkaidős foglalkoztatás arányát a nők számára, támogatja a családi adózás lehetővé tételét, valamint azt, hogy a jövedelemmel rendelkezők adójának jóváírás után megmaradt meghatározott részét az adóhatóság utalja a nyugdíjas szülőknek, illetve a a főállású anyaság intézményét - jelentette be.

A polgári társadalom- és családpolitika célja a tisztes munkából élők, az önnön felemelkedésükért tenni tudók és tenni akarók, a gyermeket vállalók és a dolgos életük gyümölcseit joggal élvezni akarók jólétének növelése - jelentette ki végezetül Pelczné Gáll Ildikó.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek