Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

6,6-es erősségű földrengés volt Indonézia partjainál

A Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földrengés volt kedden Indonézia északkeleti részén, a hatóságok szökőárriadót rendeltek el, amit később lefújtak; sok helyütt az emberek pánikba estek.


Dátum: 2007-02-20 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:19.781387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai földtani intézet előzőleg 6,9-es rengést jelzett. Epicentruma a Maluku-szigetek tartományi fővárosától, Ternatétól 210 kilométerre északkeletre, a tengerszint alatt 31 kilométer mélyen volt. Az El Shinta rádióállomás beszámolója szerint a rengések miatt az emberek rémülten elhagyták otthonaikat, és egy szállodát kiürítettek Ternatéban. Halálos áldozatokról és károkról nem érkeztek jelentések.

Indonézia a csendes-óceáni "tűzgyűrű" része, ahol a tektonikus lemezek ütközése gyakran szeizmikus és vulkánikus tevékenységgel párosul. A 2004. december 26-án az indonéziai partok közelében történt, 9,1-es erősségű földrengés okozta szökőárnak legkevesebb 230 ezer halottja volt 11 országban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek