Olasz támogatás egy Irak elleni hadművelethez
Olaszország légterének és hazai támaszpontjainak rendelkezésre bocsátásával kész közvetett támogatást nyújtani az Egyesült Államoknak egy Irak elleni esetleges hadművelet végrehajtásához - jelentette be kedden Rómában Antonio Martino védelmi miniszter a parlament két házának védelmi bizottságai előtt.
Dátum: 2002-12-17 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:44.630675, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszter a szenátus és a képviselőház illetékes bizottságainak együttes ülésén elmondta: még néhány hétre van szükség ahhoz, hogy Washington megfelelően tanulmányozhassa a Bagdad által rendelkezésére bocsátott dokumentációt saját fegyverzetéről. Ez az idő arra is szolgál majd, hogy az amerikaiak konzultálhassanak szövetségeseikkel, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának többi tagjával arról, ki miben lesz hajlandó közreműködni.
Ennek keretében Olaszországot is megszondázták készségéről - mondta a védelmi tárca vezetője, aki szerint jelen pillanatban nincs kilátásban konkrét katonai részvétel, csupán közvetett támogatás, amely az ország légterének és katonai támaszpontjainak rendelkezésre bocsátását foglalná magában.
Martino hangot adott annak az olasz reménynek, hogy a diplomáciai erőfeszítések képesek lesznek fölöslegessé tenni az erő alkalmazását Irakkal szemben. A lehető legnagyobb fokú nemzetközi nyomást kell gyakorolni Bagdadra, hogy maradéktalanul, mindenfajta késleltetés nélkül biztosítsa a fegyverzetellenőrzés végrehajtását. Martino úgy vélte: a békés megoldást csak azzal lehet szavatolni, ha azt az erő alkalmazásának lehetősége hitelesen alátámasztja. A diktátorokkal szemben még soha nem vezetett sikerre az olyan diplomácia, amelyet nem támogatott az erővel való fenyegetés - hangoztatta az olasz védelmi miniszter.
Martino arról is beszámolt a honatyák előtt, hogy január elején indulnak útnak a Tartós Szabadság (Enduring Freedom) afganisztáni műveletben közreműködő első olasz egységek. Mintegy ezer olasz katona vesz majd részt benne, nagy részük az alpesi vadászok közül kerül ki. Az első egységek megteszik a szükséges szervezési előkészületeket az olasz kontingens bevetéséhez, aminek nagyobbik törzse februárban utazik a helyszínre. Elsőrendű feladatuk az lesz, hogy a pakisztáni határ közelében megakadályozzák a terroristák esetleges visszaszivárgását afgán területre. Az olasz misszió összköltsége mintegy 100 millió eurót tesz majd ki.
Az Enduring Freedom keretében eddig mintegy 320 olasz katona teljesített szolgálatot. Ebből körülbelül 90 ember a kirgizisztáni Manas repülőtéren tevékenykedik, kiszolgálandó az ott állomásozó két - C-130J típusú - repülőgépet, 238 tengerészgyalogos pedig az Aliseo hadihajón tartózkodik a Csendes-óceánon.
Olaszország mintegy 450 katonával van jelen az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) 4800 főt számláló kötelékében - mondta el ugyancsak kedden Martino. Az olasz kontingens főleg az atom-, vegyi- és bakteriológiai támadás ellen kiképzett szakértőkből, csendőrökből, híradósokból áll, támogatásukra egy C-130J típusú gép áll készenlétben az Egyesült Arab Emírségek területén.
MTI - fidesz.hu