Öngyilkos merénylet egy afganisztáni kórházban
Orvosnak öltözött tizenéves robbantotta fel magát kedden egy kelet-afganisztáni kórházban tartott avatóünnepségén, megsebesítve két amerikai katonát és egy polgári lakost.
Dátum: 2007-02-20 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:24.207574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eset Hoszt tartomány székvárosában történt. Arszala Dzsamal kormányzó szerint a tartományi kórház mentőszolgálatának ünnepélyes megnyitója idején egy gyanús fiatalember próbálta megközelíteni a 150 fős vendégsereget. Az amerikai katonák eltuszkolták onnan, majd lábon lőtték, amikor menekülni próbált. A támadó azután robbantotta fel magát, hogy az ünneplők fedezékbe vonultak, így csak két amerikai katona, illetve egy polgári lakos sebesült meg.
Mohammad Adzsub helyi rendőrfőnök szerint a támadó 16 év körüli ifjú volt, aki fehér orvosi köpenybe volt felöltözve. Valószínűleg a kórház épületében töltötte a merénylet előtti éjszakát.
Az ugyancsak kelet-afganisztáni Kunár tartományban egy hétfői összetűzésben meghalt egy amerikai katona. Ö volt a tizedik amerikai katona, aki életét vesztette Afganisztánban az év eleje óta. A hétfői és a keddi incidenst is tálib lázadók vállalták magukra.
Kelet-Afganisztánban jobbára amerikai katonák teljesítenek szolgálatot. A szélsőséges tálib mozgalom fegyveresei a tavalyi év folyamán közel 140 öngyilkos merényletet hajtottak végre jobbára külföldi és afgán katonák, illetve afgán kormányilletékesek ellen.
MTI - fidesz.hu