Sorok állnak a gázszolgáltatók előtt
Túlszámlázás - erről szólnak a sajtóhírek a gázszolgáltatókkal kapcsolatban, pedig a kifejezés nem egészen találó. A részszámlázási rendszer sajátosságai miatt hol többet, hol kevesebbet fizetünk annál, mint amennyit ténylegesen fogyasztunk, ám ezek az eltérések általában elég kicsik ahhoz, hogy ne tűnjenek fel. A különbség most a szélsőségesen meleg tél miatt nőtt óriásira.
Dátum: 2007-02-21 07:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:29.834589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hosszú sorok kígyóznak Szegeden az Égáz-Dégáz Zrt. ügyfélszolgálati irodája előtt, ahol gyakran lincshangulat uralkodik. Az emberek dühösek, mert szerintük a gázszolgáltató túlszámlázott. Hiába volt idén enyhébb a tél, a francia tulajdonban lévő cég a tavalyi nagyobb fogyasztás alapján küldte ki a becsült részszámlákat. Az egyik férfi elmondta: negyedik napja tesz kísérletet arra, hogy bejusson az irodába. Már tavaly decemberre emelt áron számláztak neki. Egy nyugdíjas szinte alig használ gázt, mert ezen a télen áttért a vegyes tüzelésre. Ettől eltekintve 22 ezer forintos számlát küldtek neki. Senki nem tudja megmondani, mikor fogják visszatéríteni a kiszámlázott összeget. Akik már bent jártak az irodában, elmondták, hogy csak három ügyintéző foglalkozik az ügyfelekkel.
Iváncsics Sándor, az Égáz-Dégáz Zrt. ügyfélszolgálati irodájának vezetője lapunknak azt mondta, a gázszolgáltató a fogyasztókkal kötött szerződésnek megfelelően számlázott. A problémát az úgynevezett részszámlázási rendszer okozza. Ennek lényege, hogy az óraállást csak ritkán - gyakorlatilag évente egyszer - ellenőrzik, a számlák pedig az átlagos fogyasztási értékek alapján érkeznek: a részszámlások januári számlája annyi, amennyi az első hónapban általában lenni szokott. Az éves becsült fogyasztást egy húsz évre visszamenő adatsor alapján osztják szét havi adatokra, s amikor a fogyasztók szerződést kötöttek a részszámlázási rendszerbe áttérésről, egyben elfogadták e számokat is. Például azt, hogy januárban mondjuk háromszázötven köbméternyi földgázt fognak kifizetni. Mivel az előre meghatározott havi értékek száz százalékban sosem fedik a tényleges fogyasztást, ezzel a rendszerrel hol a szolgáltató, hol a fogyasztó jár időlegesen - az elszámolószámla megérkeztéig - rosszul. A szolgáltató jellemzően akkor, ha szokatlanul hideg az idő, hiszen akkor a fűtéshez több gáz fogy, mint amenynyit a szerződése alapján kiszámlázhat, a fogyasztó meg akkor, ha - mint most is - meleg van.
A sorban állókat ez persze nem vigasztalja, s azt szeretnék tudni, mit érhetnek el a szolgáltatónál. Iváncsics Sándor közölte: a normál üzletszabályzat szerint csak az elszámolószámlán írhatják le a mostani túlfizetéseket, azonnali visszautalásra nincs mód. Azt viszont megtehetik, hogy számlázási módot váltanak. A fogyasztók kérhetnek havi leolvasást, módosíthatják úgy a szerződésüket, hogy minden hónapban fix összeget fizessenek, illetve azt is megtehetik, hogy maradnak a részszámlás rendszerben, de módosított éves, illetve havi adatokkal. Nemcsak az Égáz-Dégáz területén, hanem a Tigáz fogyasztóinál is a számlázás borzolta fel a kedélyeket. A két probléma azonban nem ugyanaz. Információink szerint a Tigáznál technikai hiba miatt mentek ki magasabb összegű számlák mintegy negyvenezer fogyasztónak. Ezeket sztornózták, és újakat küldtek helyettük.
Magyar Nemzet - fidesz.hu