Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Thaiföld: mozgolódnak a szeparatisták

A térség legjelentősebb gumiraktár-telepét gyújtották fel Thaiföld déli részén a muzulmán felkelők - közölte szerdán a rendőrség.


Dátum: 2007-02-21 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:31.012488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint órák óta lángol a Jala tartományban lévő, mintegy nyolcezer négyzetméteren elterülő épületegyüttes. A hatóságok képtelenek megfékezni a lángokat, pedig harminc tűzoltóautót vezényeltek a helyszínre. A területet sűrű, fekete füst borítja. A rendőrség azt gyanítja, hogy a felkelők gyújtották fel Jala tartomány legjelentősebb gumiraktárát, amely thaiföldi és malajziai tulajdonban van. A térségben ugyanis az elmúlt napokban a felkelők támadásaiban meghalt nyolc ember és megsebesült 70 másik. A hadsereg őrizetbe vett három személyt, aki elismerte, hogy részt vett az erőszakos cselekményekben.

Thaiföldnek ebben a térségében több mint kétezer ember esett áldozatul erőszakcselekményeknek az elmúlt három évben, amióta a radikális iszlamizmus nevében fellépő szeparatisták lázadást hirdettek a visszaélésekkel vádolt központi kormányzat ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek