Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Parlagfű-mentesítési alapot hoz létre a Szolnok megyei önkormányzat

A Jász-Nagykun-Szolnok megyében folytatott parlagfű-mentesítési tevékenység támogatására a települési önkormányzatokkal együtt pénzügyi alapot hoz létre a megye önkormányzata - közölte a testület februári soros ülésen hozott döntés alapján Fejér Andor elnök szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2007-02-21 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:34.244999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatása szerint előzetesen levélben kereste meg kezdeményezésével a megyében lévő települési önkormányzatokat, és azok közül első körben hatvanan jelezték csatlakozási szándékukat. A településeknek javasolt hozzájárulás mértéke 10 forint lakosonként, így az előzetes számítások szerint mintegy 3,6 millió forint befizetése várható. Ehhez a pénzmennyiséghez a megyei önkormányzat területfejlesztési koordinációs keretéből ugyanekkora összeget tesz hozzá.

A több mint hétmillió forintos pénzügyi keretből pályázat útján döntően a parlagfű-mentesítést támogatják, de szánnak pénzt tájékoztató anyagok készítésére, illetve akciók szervezésére is. A környezet parlagfűtől való megtisztítására önkormányzatok, oktatási intézmények, valamint környezetvédelemmel is foglalkozó civil szervezetek, illetve vállalkozások pályázhatnak. Az alap létrehozásával egy időben megalakítják azt a szakemberekből álló bizottságot, amely a pályázatok elbírálására hivatott. A pályázat technikai részleteivel a megyei önkormányzati hivatal térségfejlesztési irodája foglalkozik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek