Júniusig marad a kordon? Kommunikációs zavarra hivatkoznak
Gergényi Péter megítélése szerint június utolsó napjáig szükség lenne a parlament körüli "biztonsági intézkedésekre". Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs vezetője kommunikációs zavarról beszélt és úgy fogalmazott: a kordonok ügyében nem az ORFK, hanem a budapesti főkapitány hivatott dönteni.
Dátum: 2007-02-21 12:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:34.858263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kommunikációs zavar volt a Teve utcai rendőrpalotában a Kossuth téri kordonok eltávolításának határidejével kapcsolatban - így fogalamaz a kormányközeli Népszava, melynek információi szerint "miután Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettes (Bene László főkapitánnyal egyeztetve) a vasrácsok kihelyezésének felülvizsgálatát és elbontási határidejének konkrét megjelölését kérte a budapesti rendőrfőkapitánytól, annak bűnügyi helyettese írt ezzel kapcsolatban egy belső használatú levelet az ORFK-nak. A levélben valóban március 31-ét jelölte meg, mint a kordonok fenntartásának végleges határidejét, ez azonban mindössze egy javaslat volt, nem pedig egy Gergényi Péter tábornok által hozott és aláírt határozat."
A lap úgy tudja, hogy a budapesti főkapitány megítélése szerint június utolsó napjáig szükség lenne az úgynevezett "biztonsági intézkedésekre", avagy a rendőri erőkkel megerősített kordonra a Parlament körül.
A Népszava információi szerint erről az ORFK későn szerzett tudomást és a levél alapján Garamvölgyi László kommunikációs vezető idő előtt nyilatkozott a sajtónak a márciusi dátumról. Ehhez kapcsolódik, hogy a kormányszóvivő tegnap már úgy nyilatkozott: a kormány üdvözli az ORFK azon döntését, hogy a Kossuth téri kordont március 31-ig lebontják. Danks Emese közleményét később a távirati iroda pontosította és abban már nem szerepelt konkrét dátum, a kormány támogatása viszont igen.
- Valóban volt némi kommunikációs disszonancia az ügyben, de már megnyugtatóan rendeztük az esetet - nyilatkozta a lapnak Garamvölgyi László ezredes, hozzátéve, hogy a kordonok ügyében nem az ORFK, hanem a budapesti főkapitány hivatott dönteni. Jármy Tibor, a BRFK szóvivője a Népszava megkeresésére nem kívánta kommentálni az esetet.
MNO - fidesz.hu