Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhallgattatnák Orbánt a "demokraták" - I.

Vezető kormánypárti politikusok igyekeznek lebeszélni Orbán Viktort arról, hogy felszólaljon pártja március 15-i rendezvényén. Minisorozatunkban tőlük idézünk. Az első rész főszereplője Lendvai Ildikó.


Dátum: 2007-02-21 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:35.523206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A "radikalizálás politikáját" folytatja Orbán azzal, hogy beszédet mond március 15-én - vélekedett Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerdán, a közszolgálati televízió reggeli műsorában.

"Mintha nem tudná pontosan, hogy ha ő (...) a terror házai főpróba után március 15-én megint abban a hangulatban, amit már megágyazott a kormány elkergetésére vonatkozó többszörös felszólítással, politikai beszédet mond", az a demokrácia és a puccs határán van - fogalmazott a szocialista politikus.

Lendvai szerint nem az utcai nagygyűlésekkel és nem a törvényes keretek között megtartott utcai demonstrációkkal van probléma, hanem azzal, ha egy politikus úgy viselkedik, mintha "Felhőkakukkvárban" élne. Az utcai politizálás nem egyenlő az "útszéli" politizálással - fogalmazott az MSZP frakcióvezetője.

(MTI)

Kapcsolódó elemek