Rácz Róbert: az MSZP hozza nyilvánosságra az ágyszámcsökkentés részleteit!
Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei önkormányzat közgyűlésének fideszes elnöke felszólította a megye szocialista országgyűlési képviselőit - Juhászné Lévai Katalint, Csontos Jánost és Oláh Lajost - hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a kormány kórházi ágyszámcsökkentési szándék azon részleteit, amelyek a debreceni Kenézy Kórházat érintik, és amelyről hétfő óta bizonyítottan tudomással bírnak - olvasható abban a közleményben, amelyet a közgyűlési elnök szerdán juttatott el az MTI-hez.
Dátum: 2007-02-21 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:35.831284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentum emlékeztet arra: az MSZP frakcióigazgatója, Varjú László elismerte, hogy a szocialista képviselők hétfőn megkapták az új kórházi kapacitások végleges listáját a szaktárcától. "A Kenézy Gyula Kórházat fenntartó Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat ezzel szemben semmilyen tájékoztatást nem kapott Molnár minisztertől kórházunk sorsáról, az esetleges leépítés mértékéről" - olvasható a közleményben. Rácz Róbert hozzáteszi: a vak is látja, hogy semmilyen szakmaiság nem érvényesül az eljárás során, a szocialista politikusok felső köre dönt az ágyszámok alakulásáról. Rácz Róbert nehezményezi: a megye szocialista képviselői arra sem érdemesítik a kórház dolgozóit és a megye közvéleményét, hogy elmondják, amit hétfőn ők megtudtak, és azóta titkolnak.
A közgyűlés fideszes elnöke szerint ez a titkolózás okkal bőszíti a kórház dolgozóit és betegeit, akiknek joguk van megtudni, hogy mire számíthatnak. "Nincs joguk titkolni, hogy hány kórházi dolgozó állása forog veszélyben a Gyurcsány-kormány legújabb döntése következtében" - olvasható a közleményben, amelynek végén Rácz Róbert leszögezi: "ez a legkevesebb, amivel tartoznak a kórházi dolgozóinak és a Hajdú-Bihar megyei betegeknek azok után, hogy négy év alatt csődbe vitték, most pedig a sírba segítik a megye kórházát".
MTI - fidesz.hu