Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Júliustól megint drágul a gáz?

Nem zárja ki a gáz árának júliusi emelését Farkas Zoltánné, a Magyar Energia Hivatal vezetője. A gázszolgáltatók is emelnének, arra hivatkozva, hogy az importárnál alacsonyabb a magyar átlagár százmilliárdos kiesést jelentenek. 2005 óta a duplájára emelkedett a gáz tarifában elismert, köbméterenként számított ára.


Dátum: 2007-02-21 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:37.034067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gázárak szabályozásáról szóló jogszabály szerint évente kétszer, január és július 1-jén lehet felülvizsgálni az árakat, de szükség esetén a közbeeső negyedévekben is lehet emelés. Idén április 1-jén nem lesz "rendkívüli" árváltoztatás, egy júliusi áremelés lehetőségét ugyanakkor nem zárta ki Farkas Zoltánné, a Magyar Energia Hivatal osztályvezetője a GasCon 2007 konferencián.

A szolgáltatók szerint mindenképpen drágítani kellene. A tényleges importárnál ugyanis évek óta alacsonyabb a tarifában elismert átlagár, ami százmilliárdos nagyságrendű kiesést jelentett nekik. Az importár idén áprilistól már az elismert ár alá csökkenhet, de a felhalmozódott hiány miatt ennek ellenére is drágulhat a gáz júliustól.

A tarifában elismert ár idén köbméterenként 70 forint körül van, 2005-ben ennek mintegy a fele volt, és tavaly is csak 50 forint körül alakult.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek