Cheney a terrorizmus elleni háború folytatását ígérte
A Tokióban tárgyaló Dick Cheney amerikai alelnök szerdán azt mondta, az Egyesült Államok véghez akarja vinni iraki küldetését és "becsülettel hazatérni" onnan, annak ellenére, hogy a háború egyre több ellenzést vált ki odahaza és kételkedést Washington szövetségesei között.
Dátum: 2007-02-21 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:38.944696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cheney - aki mindössze néhány héttel azután utazott a japán fővárosba, hogy Kjuma Fumio nemzetvédelmi miniszter hibának nevezte az iraki háború megindítását - azt is kijelentette a közelben állomásozó Kitty Hawk amerikai repülőgép-hordozó hajó legénysége előtt, hogy az amerikaiak nem fognak támogatni egy "meghátrálási politikát".
"Tudjuk, hogy ha távozunk Irakból mielőtt küldetésünket bevégeznénk, az ellenség utánunk jön majd" - mondta az amerikai alelnök a Jokoszuka haditengerészeti támaszponton állomásozó Kitty Hawk fedélzetén. "És azt akarom, hogy tudják, az amerikai nép nem fog támogatni egy meghátrálási politikát. Be akarjuk fejezni a küldetést, mégpedig maradéktalanul, és becsülettel akarunk onnan hazatérni" - tette hozzá Cheney.
Abe Sindzo japán kormányfővel, aki miniszterének január végi megjegyzései nyomán sietve változatlan támogatásáról biztosította Washington iraki politikáját, Cheney szerdán az Észak-Korea nukleáris törekvéseiről folytatott megbeszélésekről, a Phenjan által elrabolt japán állampolgárok ügyéről és nem utolsó sorban Kína fegyverkezéséről tárgyalt.
A japán külügyminisztérium egyik tisztségviselője szerint Cheney és Abe egyetértettek abban, hogy "szoros megfigyelés" alatt kell tartani Kína űrfegyverkezési képességeit, miután január közepén Peking egy kísérlet során ballisztikus rakétával megsemmisítette egyik kiöregedett műholdját. A két politikus aggodalmát fejezte ki Peking gyors ütemű és ellenőrizetlen fegyverkezése miatt is.
Az amerikai alelnök igyekezett eloszlatni minden olyan félelmet, hogy Washington tétovázna teljesíteni Japánnal és az ázsiai-csendes-óceáni térséggel szemben vállalt kötelezettségeit. Egyúttal megerősítette, hogy kormánya nagyra becsüli Tokiónak az iraki és az afganisztáni misszióban vállalt szerepét.
Dick Cheneyt előzőleg fogadta Akihito császár és Micsiko császárné, s Aszo Taro külügyminiszterrel is találkozott a vendég. Csütörtökön Ausztráliába utazik tovább, hogy John Howard miniszterelnökkel, George Bush elnök Irak-politikájának egy másik támogatójával tárgyaljon.
MTI - fidesz.hu