Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kolompár Orbán elherdálná a cigányság egyetlen kultúrcentrumát

Farkas Flórián felszólította a kormányt: ne járuljon ahhoz hozzá, hogy Kolompár Orbán az országos cigány önkormányzati választás előtt néhány nappal elherdálja a magyarországi cigányság egyetlen kultúrcentrumát.


Dátum: 2007-02-21 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72644
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:39.852674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint a politikus ismertette: Kolompár Orbán közgyűlést hív össze csütörtökre, ahol azt X. kerületi információs és művelődési központot akarja eladni, amely leégett, megállapították, hogy szándékos gyújtogatás történt, és most a rendőrség keresi a tettest.

A Lungo Drom elnöke elmondta: Farkas Antal, a CSZOSZ elnökhelyettese és Rostás László, az EURIFE Bács-Kiskun megyei csoportjának vezetője 19-én feljelentette Kolompár Orbánt hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, ugyanis őrizetlenül, biztosítás nélkül hagyta azt az épületet, most pedig áron alul, 140 millió forintért akarja eladni a közel félmilliárd forintot érő ingatlant, úgy, hogy jövő héten lesznek a cigány önkormányzati választások.

Kolompár Orbán Szilvásy György kancelláriaminiszterre hivatkozik - ismertette Farkas Flóián, majd hozzátette: nagyon szeretné tudni, hogy Szilvásy György valóban hozzájárult-e ezen ingatlan eladásához, illetve arra is, hogy igaz-e Kolompár Orbán azon állítása, hogy helyette kapnak egy új központot.

Farkas Flórián felszólította a kormányt, ne járuljon ahhoz hozzá, hogy Kolompár Orbán elherdálja a választások előtt néhány nappal a magyarországi cigányság egyetlen kultúrcentrumát.

Bejelentette: a központ megvédésére holnap Magyarországi Roma Összefogás Pártja, Farkas Antal és Rostás László demonstrációt tartanak az Országos Cigány Önkormányzat előtt, hogy az önkormányzat képviselői ne járuljanak hozzá az ingatlan eladásához.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek