Lehman Brothers - borúlátó kép az amerikai gazdaságról
Borúlátó képet festett kedden a Lehman Brothers a jövő évi amerikai gazdaság várható alakulásáról, miközben arra számít, hogy a Fed nem emel kamatot 2003-ban.
Dátum: 2002-12-17 19:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:46.104101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Lehman vezető közgazdásza, Ethan Harris szerint, ha változtat is kamatot jövőre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, akkor minden bizonnyal csökkent, amire várhatóan 2003 első negyedévében kerül sor.
Harris nem zárja ki, hogy a jövő első negyedévi amerikai GDP hasonlóan gyengén nő majd, mint a folyó negyedévben és a Fed ezért mérsékelten kamatot csökkent majd, ha viszont a gazdaság ismét recesszióba fordul, a Fed erőteljesebb lépésre szánhatja el magát.
Jövőre összességében mérsékelt gazdasági növekedésre és továbbra is magas munkanélküliségre számít a szakértő, akit a Dow Jones idézett.
A Lehman várakozása szerint a folyó negyedévi amerikai GDP-növekedés 1,0 százalékos lesz, míg 2003 első három hónapjában a gazdaság csupán 1,5 százalékkal erősödik. A jövő év egészére 3,0 százalékos amerikai gazdasági bővülést valószínűsít a Lehman, ami minimálisan haladja meg az idei évre vonatkozó 2,8 százalékos Lehman-várakozást.
A gyenge ütemű gazdasági élénkülés miatt a munkanélküliségi ráta 2003 első negyedévében 6,2 százalékra nő és a negyedik negyedévig nem gyengül 6,1 százalék alá - vélte Ethan Harris.
MTI - fidesz.hu