Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buszsáv Rákoskeresztúr és Örs Vezér tér között?

A XVII. kerület közlekedési problémáira jelentene megoldást a Rákoskeresztúr és az Örs Vezér tér közötti buszsáv kialakítása, ezért a kerület szorgalmazza az ezzel kapcsolatban indult BKV-projektet, a fővárosi Fidesz-KDNP pedig támogatni kívánja azt - közölte Riz Levente, a kerület polgármestere és Tarlós István, a Fidesz-KDNP szövetség fővárosi képviselőcsoportjának vezetője szerdán.


Dátum: 2007-02-21 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:41.611680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kerületbe látogató Tarlós István közölte: a közlekedési problémák enyhítése nagyon fontos ebben a városrészben és nem érthető, hogy az elmúlt tizenhat évben miért nem foglalkoztak ezzel a helyi polgármester elődjei.

Riz Levente közölte, hogy a találkozó témái között a városrész közlekedési helyzete állt az első helyen, ugyanis itt semmilyen kötöttpályás közlekedési eszköz, azaz se hév, se villamos, se metró nem jár. Mint mondta, ebben egyedüli Budapesten a XVII. kerület, ahol az agglomerációt leszámítva 82 ezer ember él.

Mint mondta, azt kérte Tarlós Istvántól, hogy a Fidesz-KDNP szövetség támogassa a buszsáv ötletét a költségvetés támogatásakor.

Riz Levente felhívta a figyelmet a postabezárásokra, amely a XVII. kerületet is érinti, mert itt a főposta szombati nyitva tartását szüntették meg. Forgalomszámlálást végeztek, és szombatonként mintegy ezer ember keresi fel a postát.

Tarlós István kiemelte, hogy örömmel látta, hogy megkezdődött a Podmaniczky Kastély felújítása, amely a pesti oldal egyetlen barokk kastélya.

Riz Levente szólt a főváros Rákos-patak rendbetételével kapcsolatos tervéről, és azt is kérte Tarlós Istvántól, hogy legalább kérdés szintjén merüljön fel a közgyűlésben, mi a szándéka a fővárosnak a patakkal kapcsolatban.

Tarlós István elmondta, hogy a közeljövőben felkeresi valamennyi budapesti kerületet.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek