A rendőrségnél nem indul belső vizsgálat
Nem indít belső vizsgálatot a rendőrség amiatt, hogy a móri ügyben korábban megnevezettekkel és eljárás alá vontakkal ellentétben két új személyt gyanúsított meg a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablással - ezt Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője mondta az MTI érdeklődésére szerdán.
Dátum: 2007-02-21 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:37:42.789056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzeti Nyomozó Iroda a héten jelentette be, hogy N. L.-t és W. R.-t gyanúsítja a rendőrség a móri bűncselekménnyel. Szerdai sajtótájékoztatójukon azt is bejelentették: szakértői vélemény szerint az előzetes letartóztatásba helyezett N. L. lakásán talált Scorpio típusú géppisztoly megegyezik azzal, amellyel Móron kivégezték a bank alkalmazottait és ügyfeleit. Emellett a lefoglalt pisztoly is megegyezik azzal a fegyverrel, amivel a bank biztonsági őrét lelőtték.
Egy másik szakértői vizsgálat eredménye szerint a másik előzetes letartóztatásba helyezett férfi, W. R. ujjlenyomatai azonosak a bank bejárati ajtaján rögzített lenyomatokkal.
A rendőrség korábban Kaiser Edét és Hajdú Lászlót hozta összefüggésbe a móri bankrablással. Kaiser Edét részben a móri bankrablás miatt tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, Hajdú László ellen pedig jelenleg is bírósági eljárás zajlik, mert az ügyészség vádja alapján ő oltotta ki a bankfiókban a hét ember életét.
Az MTI megkeresésére a Fővárosi Főügyészség szóvivője, Morvai Attila azt mondta: a most felmerült új bizonyítékokról az ügyészség egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást, így "a konkrétumok ismerete nélkül nem kívánunk semmilyen álláspontot kialakítani".
MTI - fidesz.hu