Vasútegészségügy: folytatódnak a tárgyalások
Folytatódnak a tárgyalások a kormány és a vasúti szakszervezetek között a MÁV kórházak sorsáról - tájékoztatott Karácsony Szilárd, a Vasutasok Szakszervezetének szervezetpolitikai alelnöke szerdán, és egyben megerősítette a Magyar Rádió azon információját, hogy az egészségügyi tárca eljuttatott egy javaslattervezetet a szakszervezethez, azonban annak részleteiről nem kívánt nyilatkozni.
Dátum: 2007-02-21 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:46.216189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Krónika úgy tudja, hogy megmaradhat a budai és a szolnoki MÁV kórház, előbbi része lenne a BM, a Honvéd és a Központi MÁV Kórház összevonásával létrejövő Állami Egészségügyi Központnak.
Karácsony Szilárd hozzátette: a Vasutasok Szakszervezetének nyugdíjas szervezete szerdai kongresszusán levelet fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Kóka János gazdasági és közlekedési és Molnár Lajos egészségügyi miniszternek.
A dokumentumban többek között követelik, hogy a vasutasok az eddigi feltételek alapján vehessék igénybe saját intézményeik szolgáltatását, valamint tiltakoznak a vasútegészségügy törvényben biztosított önállóságának felszámolása ellen.
"A vasutas munkavállalók megdöbbenéssel figyelik a magyar egészségügy szükségszerű, de véleményünk szerint átgondolatlan és a kapkodás jeleit tükröző átalakítását" - fogalmaznak a levélben.
A tárgyalássorozat végső napja február 25., amely dátumban korábban a kormányoldal és a szakszervezetek együttesen állapodtak meg.
MTI - fidesz.hu