Demszkyék eladják a maradék közvagyont is
Az eredeti kiadáscsökkentési elképzeléshez képest több mint kétmilliárd forinttal kevesebbet takarít meg 2007-ben a fővárosi önkormányzat, működési eredménye csökken, a fejlesztéseket drasztikusan visszafogják, és minden vagyont eladnak, amit csak lehet - derült ki a városházán egyelőre titkolt idei költségvetési tervezetből. A Magyar Nemzet írása.
Dátum: 2007-02-22 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:48.610944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Atkári János volt főpolgármester-helyettes szerint a főváros katasztrófatervet készített, amely a maradék közvagyon előkészítetlen privatizációjához vezet.
Kilencmilliárd forint helyett csupán 6,9 milliárdot vonnak ki a működésből, így a Fővárosi Közgyűlésben koalíciós viszályt okozó és meg sem tárgyalt idei költségvetési koncepció javaslatához képest 12,5 százalékos működési eredmény 10 százalékra esik vissza. A városházán elkészített gazdálkodási tervezetet nem hozták nyilvánosságra, azonban a lapunk birtokába került dokumentum szerint az oktatási ágazatból 1,7 milliárd forint helyett "csak" egymilliárdot, a kultúrából a bejelentett 1,8 milliárd helyett 682 milliót faragnak le, ám a szociális ellátás kiadáscsökkentési tétele 700 millió forintról 1,3 milliárdra nő.
Szabó Zsolt, Magyar Nemzet
fidesz.hu