Ausztrália megkettőzi csapatai létszámát
Ausztrália Afganisztánban szolgáló csapatai létszámának megkettőzését fontolgatja, egyes források szerint már a vonatkozó kormánydöntés is megszületett. MTI tudósítás.
Dátum: 2007-02-22 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72681
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:51.143804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nagyon aggaszt bennünket az al-Kaida és tálibok ténykedése Afganisztában" - jelentette ki Brendan Nelson ausztrál védelmi miniszter az ABC rádiónak nyilatkozva néhány órával Dick Cheney amerikai alelnök látogatása előtt.
"Úgy döntöttem, hogy a helyzet felmérésére kis csoportot küldök a helyszínre" - tette hozzá a miniszter, aki azonban nem volt hajlandó kommentálni a jelenleg 550 fős ausztrál kontingens létszámának megkettőzéséről szóló sajtóértesüléseket.
John Howard kormányfő a Sky News televíziónak nyilatkozva csütörtökön viszont azt közölte, hogy az ausztrál kormány már döntött az afganisztáni kontingens létszámának 1000 főre történő növeléséről. Mint mondta, erre a nemzetközi terrorellenes hadművelet, valamint az ország törvényes és alkotmányos rendjének biztosítása érdekében van szükség.
A kormányfő szerint a 450 fős különleges egységben különböző fegyvernemek katonáiból és tisztjeiből áll majd. A tervek szerint felderítés és járőrözés lesz a feladatuk, de részt vesznek harci műveletekben is. A csapatok Uruzgán tartományban állomásoznak majd, ahová több Black Hawk típusú helikoptert is átvezényelnek. Az újabb ausztrál egységek Afganisztánba küldésének időpontja március közepe.
Az Afganisztánban NATO-parancsnokság alatt szolgálatot teljesítő nemzetközi biztonsági erőben (ISAF) jelenleg 37 ország 35 ezer katonája vesz részt, egyharmaduk Dél-Afganisztánban állomásozik, ahol az 1996 és 2001 között hatalmon lévő tálibok ellenállása összpontosul.
A tálibok bukása óta 2006-ban haltak meg a legtöbben - négyezren - összecsapások és merényletek következtében Afganisztánban.
MTI - fidesz.hu