Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kigyulladt egy komp 350 emberrel a fedélzetén Indonéziában

Kigyulladt egy komp több mint 350 emberrel a fedélzetén Indonéziában csütörtök reggel, legkevesebb hét ember meghalt - közölte a szigetország haditengerészete. MTI hír.


Dátum: 2007-02-22 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:51.760424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A komp Tanjung Priok kikötőből tartott a Szumátra partjainál fekvő Bangka szigetére, amikor 80 kilométerre a parttól kigyulladt.

A hajó kapitánya azt közölte, hogy 211-en túlélték a balesetet, legkevesebb hét ember, köztük két gyermek meghalt. A többi utas állapota nem ismert. A haditengerészet tájékoztatása szerint további túlélők után kutatnak a tengerben, mert sokan a vízbe ugorhattak a fedélzetről.

A hatóságok két hadihajót, három helikoptert, egy vontatóhajót és kilenc teherszállító hajót irányítottak a helyszínre.

A tüzet amelynek okát még vizsgálják, sikerült eloltani.

Kicsi a valószínűsége, hogy külföldi állampolgárok is voltak az utasok között, mert a járat a turisták körében nem volt különösebben felkapott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek