Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Heves: 95 százaléka támogatja az önfeloszlatást

A Heves Megyei Települések Szövetsége (HMTSZ) által indított internetes szavazás eredménye szerint a voksolók 95 százaléka egyetért a HMTSZ-el, és szükségesnek látja a megyei közgyűlés önfeloszlatását - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.


Dátum: 2007-02-22 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:52.366564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ennek tükrében a HMTSZ arra kéri a megyei képviselőket, hogy a következő testületi ülésen maguk oszlassák fel a közgyűlést, így időt és pénzt takaríthatnak meg a választási procedúra lerövidülésével - közölte Derecskei Csaba.

A HMTSZ szerint felelős politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül választóik akaratát - tette hozzá.

A HTMSZ egy héttel ezelőtt indította útjára internetes voksolási akcióját.

Derecskei Csaba akkor hangsúlyozta: a mintegy 30 települést tömörítő szervezet aggodalommal figyeli a Heves megyei közgyűlés körül zajló eseményeket. A megye a közgyűlés döntésképtelensége miatt ugyanis jelentős anyagi forrásoktól, pályázati pénzektől eshet el a jövőben.

A kezdeményezéshez csatlakozott a Fidelitas megyei szervezete is.

Értékelésük szerint ugyanis ha sokáig fennmarad a megyegyűlés döntésképtelen állapota, jelentős támogatástól eshetnek el a Heves megyei fiatalok.

Mint jelezték, elfogadott költségvetés hiányában elmaradhat a Bursa Hungarica ösztöndíj-kiegészítés és a Heves Megyei Ösztöndíj kifizetése, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatására szánt összeg sem áll rendelkezésre - érvelt Oroján Sándor, a Fidelitas megyei elnöke.

A Heves megyei közgyűlés azután vált működésképtelenné, hogy az október 1-jei önkormányzati választásokon egyaránt 20-20 mandátumot szerzett az MSZP, illetve a Fidesz vezette szövetség. A választást a Fidesz nyerte 940 szavazattal, ezért igényt tart a közgyűlés vezetésére.

Politikai megegyezés hiányában a testület feloszlatását kezdeményezte február elején az önkormányzati és területfejlesztési miniszternél az Észak-Magyarországi Közigazgatási Hivatal vezetője.

A testület feloszlatásáról és új választások kiírásáról a kormány javaslatára a Parlament dönthet, ám a jogszabályok az Országgyűlés számára nem szabnak határidőt a döntés kihirdetésére.

Ebben a helyzetben, a folyamat meggyorsítása érdekében javasolja az önfeloszlatást a megyegyűlésnek a településszövetség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek