Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz közös megemlékezésre hívta az MSZP-t

A Fidesz kezdeményezését elfogadva a szocialisták, az egyházak és a civil szervezetek együtt emlékeznek meg vasárnap Kecskeméten a kommunizmus áldozatairól - jelentette be sajtótájékoztatón csütörtökön Vörösmarty Attila, a Fidesz helyi szervezetének elnöke. Az MTI tudósítása.


Dátum: 2007-02-22 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:52.652404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ünnepi megemlékezés ökomenikus szertartással kezdődik a város főterén 2006-ban felállított kopjafánál. A fáklyás menet innen az egyházak és a helyi pártszervezetek képviselőivel együtt átvonul az 56-os emlékműhöz, ahol Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere mond majd beszédet - mondta Vörösmarty Attila a város polgármesterével és a Porta Egyesület vezetőségi tagjával közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zombor Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a nap az emlékezésről kell, hogy szóljon, "a rendszerváltás utáni együttgondolkodás jegyében".

Brúszel László, az MSZP helyi szervezetének az elnöke az MTI kérdésére megerősítette, hogy részt vesznek a Fidesz által kezdeményezett megemlékezésen, és szimpatizánsaikat is arra kérik: minél nagyobb számban jöjjenek el az eseményre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek