Klaus vizitjén a téma a csehországi radarállomás
Václav Klaus márciusban az Egyesült Államokba látogat, ahol többek között tárgyalásokat folytat majd a cseh területen tervezett amerikai radarállomásáról is - írja csütörtöki kiadásában a Mladá Fronta Dnes című vezető cseh lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
Dátum: 2007-02-22 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:53.275824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársasági elnöki iroda az értesülést nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A legolvasottabb cseh újság szerint a látogatásra március 4. és 10. között kerül sor. Klaus a vizit végén Dick Cheney amerikai alelnökkel is találkozik.
"Nem kizárt, hogy Cheney a találkozó alkalmával érdekes gazdasági jellegű ajánlatot tesz a cseheknek" - írja a Mladá Fronta Dnes konkrétumok nélkül.
Az Egyesült Államok januárban fordult hivatalos kéréssel Prágához, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy amerikai radarállomás csehországi létrehozásáról. A radarállomás az amerikai rakétavédelmi pajzs része lenne. A hozzá tartozó rakétatámaszpontot az amerikaiak Lengyelországban szeretnék felépíteni. Prága és Varsó már megállapodott abban, hogy lépéseiket egyeztetni fogják.
Lengyelország azt is jelezte, hogy a rakétatámaszpont engedélyezéséért egyebek között Patriot típusú rakétákat fog kérni Washingtontól. A csehek eddig még semmiféle igényt nem terjesztettek elő. Felmerült ugyan a vízummentesség kérdése, de a hivatalos álláspont az, hogy ezt a két ügyet nem szabad összekapcsolni.
Bár a cseh közvélemény jelentős része ellenzi a radarállomás telepítését, népszavazást követel, s a politikai vezetés is megosztott ebben a kérdésben, Mirek Topolánek kormányfő jelezte, hogy támogatni fogja az amerikai kérés teljesítését.
A varsói média azt állítja, hogy George Bush amerikai elnök júniusban valószínűleg Lengyelországba látogat. A Mladá Fronta Dnes nem zárja ki, hogy Bush ebből az alkalomból Prágát is útba ejti, s legalább néhány órára megáll Csehországban.
Klaus elnök már korábban bejelentette, hogy áprilisban Moszkvába látogat, ahol Vlagyimir Putyin elnökkel találkozik. Klaus szerint a találkozón lehetőség lesz arra is, hogy megmagyarázza az orosz elnöknek Prága álláspontját a radarállomás ügyében.
MTI - fidesz.hu