Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kész téboly

Budapest második legnagyobb épülete, a "Lipótmező" 40 hektár az ország egyik legértékesebb vidékén. Eleve annak épült, ami ma is: pszichés betegek kórházának. De ennek mostantól vége - így döntött az MSZP-SZDSZ-kormány.


Dátum: 2007-02-22 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:38:57.720288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pedig a Horn-kormány nyilvánította védetté - de hát nem csupán emiatt őrülhetünk meg...

Budapest második legnagyobb épülete a közkeletű kifejezéssel Lipótmezőnek hívott intézmény főépülete. Mindösszesen 40 hektáron terül el, Buda és az ország egyik legértékesebb vidékén. A modern államiság hajnalán eleve annak épült, ami ma is: pszichés betegek kezelőintézetének.

Közepes történelmi ismeretanyag birtokában is tudható, hogy a pszichés betegségekben szenvedők helyzete minden társadalomban különlegesen érzékeny kérdés volt, sőt a pszichés betegekkel szemben tanúsított társadalmi eljárás parabolisztikusan mutatta az adott társadalom humanitását.

Magyarországon is voltak (klasszikus középkori eredetű gyűjtőnévvel) elmebetegek, és az államélet fejlődésével, a hazai felvilágosult abszolutizmus idején, 1791-ben kezdeményezte II. Lipót császár-király egy őket ápoló magyar országos intézet felállítását; annál is inkább érthető volt ez a törekvése, mert birodalma többi tartományában jobb volt az elmebetegek helyzete.

Jellemző a hazai viszonyokra, hogy az uralkodói szándék gyorsan megfeneklett. 1812-ben a Habsburg-birodalom főbb elmeintézetei rendeletileg bezárattak a magyar betegek előtt, mert Magyarország ezt a jótéteményt (a befogadást) "nem viszonozhatja" (mivel nem működtet saját elmeintézetet).

Lassan peregtek az évtizedek az idő rokkáján, mígnem 1848-ban Schwartzer Ferenc ismét javaslatba hozta a dolgot. Ugyanő választotta ki Göbl Lipót telkét (róla nevezik Lipótmezőnek). Az önkényuralom alatt a telket Buda városa meg is vette, aztán már csak a kiegyezést kellett megvárni, és 1868-ban megnyílt a Zettl Lajos-féle impozáns épület. Nyolcszáz betegre tervezték, és voltak benne orvoslakások meg személyzeti szállások, könyvtár, kápolna, miegymás - aminek egy böcsületes egészségügyi intézményben lennie kell.

Érdekességképpen megemlítjük, hogy aznap avatták fel a Budai Magyar Királyi Országos Tébolydát, amelyiken életbe lépett a nemzetiségek egyenjogúságáról szóló törvény, valamint a Magyarország és Erdély kiegyezés utáni unióját részletesen szabályozó törvény.

A négyszintes, késő romantikus stílusú intézet a második legnagyobb épület Budapesten, amelyet, terápiás céllal is, 50 hold erdő övezett akkoriban.

Az intézet kitűnő szakkönyvtára mellett értékes múzeumot is fenntart, benne olyan hajdan itt kezelt képzőművészek alkotásaival, mint többek között Nemes Lampérth József, Bártfay József Árpád, Pál István, Zórád Géza és Áronson Gábor. Egyébként az intézet adott otthont többek között Gulácsy Lajosnak is.

Műemléki értékű a kápolna, egyebek közt Róth Miksa készítette ablaküvegekkel. De nem csak az imahely, hanem az egész épület. A Horn-kormány alatt a művelődési miniszter 1995-ben a kórház egész épületét kiemelt nemzeti értékké nyilvánította:

(1) Műemlékké nyilvánítjuk a Budapes főváros II. kerület, Hűvösvölgyi út 116. szám alatt lévő, egészségügyi célokat szolgáló épületegyüttest.

(2) A műemléki védettség célja a városképi szempontból is jelentős, építészetileg kiemelkedő épületegyüttes megőrzése a jövő számára.

A magyar pszichiátria szinte teljes szakmai múltja kötődik ehhez az ingatlanhoz. Ma is kiválóan ellátja feladatát. Minden beteg, sőt az egész társadalom megszokta, hogy ezekkel a tünetekkel a Hűvösvölgyi útra kell menni, mert Magyarországon az a "hely", ahol a pszichés kórokra enyhülést kínálnak.

Most azonban mindenkinek távozni kell. Kell, mert a betegek érdekénél is van fontosabb - de ne vágjunk a dolgok elébe. Egyszer már kirakták a kórházat a házából. Mégpedig a Vörös Hadsereg, amely 1945/46-ban a saját parancsnokságát költöztette ide.

Amit hajdan az egyenruhás elvtársak meg mertek csinálni, arra vállalkozik a mostani SZDSZ-es egészségügyi tárca, maga mögött tudva Gyurcsány Ferenc és az MSZP támogatását.

Az okokat keresve csak találgathatunk. Láthattuk a minap, hogy az erős érdekérvényesítő képességű rózsadombi elit meg tudta menteni a saját gyermekintézményét, a Budai Gyermekkórházat. A pszichiátriai betegek mögött nem áll ilyen érdekvédő potenciál, nekik menniük kell.

Mint említettük, a történelemben minden társadalmat kíméletlenül leleplez, miként bánik a pszichés betegeivel. Magyarország ma így bánik velük. Eladja a tetőt az ideg- és elmebetegek feje fölül. Eladja a második legnagyobb budapesti épületet - valakiknek.

A téboly azonban marad. Talán már át is költözött a legnagyobb budapesti épületbe - a Parlamentbe.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek