Megkezdődött az oslói adományozói konferencia
A norvég fővárosban kedden megnyílt az Afganisztán újjáépítését támogató 23 ország, valamint az ENSZ, más nemzetközi és nem kormányzati szervezetek második konferenciája.
Dátum: 2002-12-18 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:47.623879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kétnapos oslói tanácskozás megnyitóján Hamid Karzai afgán elnök felszólította az adományozó országok képviselőit, hogy a rövid távú, élelmiszer- és gyógyszersegélyezést szolgáló támogatások helyett mostantól a hosszú távú, út- és intézményépítési programokat, valamint a mezőgazdaság reformját támogassák. Ugyanakkor ismét köszönetet mondott az adományozóknak, amiért segítettek megdönteni Afganisztánban "a terror és az önkény uralmát".
Az ENSZ a maga részéről 815 millió dollárt szán 2003 januárjától 2004 márciusáig terjedő afganisztáni programjainak megvalósítására, amelyek egyebek közt a menekültek visszatérését és utak építését szolgálják. A házigazda norvég diplomaták előzetes adatai szerint a nemzetközi közösség legalább akkora összeget, mintegy 1,7 milliárd dollárt szánt a jövő évi afganisztáni programokra, mint amennyit idén folyósított a 20 évi polgárháborúból ocsúdó dél-ázsiai ország segélyezésére.
A megajánlott segélyösszeg durván egynegyede adósságok elengedését jelenti.
Jelenleg Norvégia tölti be a mintegy húsz adományozó félből álló, úgynevezett Afganisztánt Támogató Csoport elnöki posztját.
A világszervezet Afganisztánnal foglalkozó különleges képviselője, Nigel Fischer a múlt héten Kabulban elismerte, hogy a világszervezet által 2003-ra javasolt 815 millió dollár afganisztáni segély jóval kisebb, mint az idei esztendőre kért 1,6 milliárd dollár, amelyből Afganisztán végül csak egymilliárdot kapott meg.
A Reuters brit hírügynökség ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy az Afganisztán megsegítésével foglalkozó, tavalyi tokiói donorkonferencia 4,5 milliárd dollár segélyt ajánlott fel Afganisztánnak az elkövetkező öt évre.
MTI - fidesz.hu