Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pelczné hivatalában keresi fel Szilvásyt

A fideszes politikus hivatalában keresi fel a kancelláriaminisztert, miután Szilvásy nem válaszolt a pedofil képek engedélyezésével kapcsolatos korábbi megkeresésre.


Dátum: 2007-02-22 15:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:01.361139, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

A Magyar Köztársaság Kormánya egyik 2007. januári ülésén tárgyalta a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény és más büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló T/1917 számú törvényjavaslatot.

Ezen törvényjavaslat szerint nem lenne büntethető, aki tizennegyedik életévét meghaladott, de tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről annak beleegyezésével saját használatra készít vagy tart pornográf felvételt.

Azzal, hogy Önök ezt a javaslatot elfogadták, kormányzati szintre emelték a beteges gondolkozást és deviáns emberek számára biztosítanak büntetlenséget. Az Önök döntése súlyos veszélybe sodorja a gyermekeket, valamint a fiatalok egészséges testi, lelki és szellemi fejlődését.

Két nappal ezelőtt levélben kértem Önt, hogy hozza nyilvánosságra a vonatkozó törvényjavaslatot tárgyaló kormányülés jegyzőkönyvét, valamint tájékoztasson arról, hogy az egyes miniszterek hogyan szavaztak a kérdésben. Mivel Ön mostanáig nem válaszolt megkeresésemre, a holnapi nap folyamán 11 órakor felkeresem Önt hivatalában. Tisztelettel kérem, hogy Ön vagy valamely munkatársa biztosítsa számomra a kért dokumentumokba való betekintés

lehetőségét.

Tisztelettel:

Pelczné Gáll Ildikó

OS

Kapcsolódó elemek