Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lipótmezőért tüntettek

Mintegy 300-an tüntettek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása ellen csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2007-02-22 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:01.678533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Zoltán, az intézet főorvosa a tüntető tömeg előtt elmondta, hogy nagyon aggódnak a kórház betegei miatt, hisz olyan emberekről van szó, akik önmagukat nem, vagy csak alig tudják "patronálni, illetve menedzselni". Hozzátette: "Úgy látszik azonban, hogy ez nem csak a betegekre,hanem az orvosokra is igaz, hiszen a regionális egyeztetések során ez az intézet majdnem nyolc részre esik szét."

A főorvos szerint a legnagyobb veszteség akkor éri a kórházat és a betegeket, ha azokat az orvos csapatokat, amelyek már évtizedek óta együtt dolgoznak, most szétverik.

Az Amerikai úti intézettel - ahová az OPNI egy részét költöztetik - az a probléma, hogy nincs ágy, tehát az OPNI betegei oda nem férnek be - fűzte hozzá Nagy Zoltán.

Tar Aranka, az intézet pszichiátriai osztályának főorvosa elmondta, hogy a kórház bezárásával mind a betegek, mind az alkalmazottak nagyon nehéz helyzetbe jutnak, hiszen azok a kórházak, amelyekbe az OPNI-t átcsoportosítják, sem a dolgozókat, sem a betegeket nem fogadják.

Az OPNI jelenleg 890 fekvő beteget lát el 100 orvos és 400 ápoló segítségével. A tüntetők transzparensekkel érkeztek és a kórház kapuja elé egy koporsót is kitettek, amelyre azt írták: "Lipótmező élt 139 évet."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek