Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult a Magosz Ifjú Gazda Tagozata

Az országban nyolcadikként, Hajdú-Bihar megyében is megalakult a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) Ifjú Gazda Tagozata, melynek elnökévé a hajdúszoboszlói, de Hajdúszováton sertéstenyésztéssel foglalkozó Sain Krisztiánt választották.


Dátum: 2007-02-22 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72718
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:02.277416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Balmazújváros melletti Koroknai-farmon - Koroknai Zoltán családi gazdálkodó tanyáján - mintegy negyven fiatal gazda - őstermelő, mezőgazdasági vállalkozó, családi gazdálkodó - a Magosz 2005. november 26-i országos kongresszusa határozata értelmében megalakította az Ifjú Gazda Tagozatot. Kiss Miklós, a Tagozat országos elnöke elmondta: a '90-es években újjáéledt gazdaköri tagság megérett a "fiatalításra", ezért is van szükség a megfelelő utánpótlásra, no meg az igény is a fiatal gazdák összefogására. Feladatuknak tekintik az érdekképviselet mellett az információáramlást, a különböző pályázati lehetőségekkel való megismertetést.

A Balmazújvárosról, Hajdúszoboszlóról, Hajdúszovátról, Berettyóújfaluból, Hajdúböszörményből és Derecskéről érkezett fiatal agrárszakemberek településük képviseletében 1-1 alelnököt választottak a megyei elnök mellé.

Az augusztusi országos gyűlésükig minden megyében megalakítják az Ifjú Gazda Tagozat helyi szervezeteit.

Nyírő Gizella - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek