Óévi mérleg Vásárhelyen
A feszültségekkel, politikai harcokkal terhes korszak a polgármester szerint most lezárult Vásárhely történetében. Az új időszámítást az is jelzi, hogy most az itt lakók életminőségét javító beruházások kezdődtek a városban.
Dátum: 2002-12-18 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6661
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:48.203957, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izgalmas, feszültségekkel, nehézségekkel, változásokkal és várakozásokkal teli esztendő után van Vásárhely - értékelte a város 2002. évét Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő. Véleménye szerint nehéz esztendőt zárt a város erkölcsi, gazdasági és társadalmi értelemben is. A parlamenti és a helyhatósági választások lelassították a város ügyeit, s a politika elvonta a figyelmet az érdemi gazdasági döntésekről. Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő halála pedig megnehezítette a város életét, különleges felelősség elé állította a város polgárait.
- Korszakváltásnak vagyunk tanúi, hiszen lezárul a város életének tizenkét éves korszaka, ami, azt kell mondjam, a rendszerváltás volt - hangsúlyozta Lázár János. - Valami új, talán az európai integráció korszaka kezdődött el. Ennek a változásnak vagyunk most a határán. E korszakváltás jegyében telt el az óesztendő, mely gazdasági értelemben is nehéz volt. Olyan nagyberuházások folynak, melyek az elmúlt évtizedben nem jellemezték a várost. A nyugdíjaslakópark, a száz szociális bérlakás vagy a fedett uszoda egy új életminőség-javító program első elemei, s ezek komoly kihívás elé állítják az önkormányzatot.
Lázár János szerint nem volt könnyű a működés és a fejlesztés közti harmónia megteremtése, de az európai integráció hátralevő évében a felzárkózás miatt szükség van a fejlesztésekre, különben a leszakadó települések közé tartozik majd a város.
- Október huszadika után politikai és társadalmi értelemben is a megnyugvás korszaka jellemzi a várost, mely jóval békésebb, kiegyensúlyozottabb - összegezte a polgármester. - A politika kicsit háttérbe szorult, s előtérbe kerültek a napi, szakmai kérdések. Úgy látom, a megújulás, s a korábbitól eltérő politizálás vette kezdetét akár a közgyűlésben, akár a városban.
Korom András - Délmagyarország online