Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Araboknak adják el a Lipót kórházat?

Az arab világnak ajánlott fel több kórházingatlant a szabaddemokrata vezetésű gazdasági minisztérium - állította Pesti Imre fideszes országgyűlési képviselő a Lipót korház bezárása elleni csütörtöki tüntetésen.


Dátum: 2007-02-22 21:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:06.450416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több száz tüntető jelent meg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) előtt csütörtök délután. A megjelentek között Gyurcsány Ferenc többféle módon is megjelent. Volt Gyurcsány álarc, meg rabnadrágba öltöztetett Gyurcsány láb (Furcsán Nyerenc legyél lelenc - felirattal), a legtöbben mégis megelégedtek a miniszterelnök lényének szóbeli megidézésével, melyek kevésbé voltak irodalmiak.

Nagy Zoltán az intézet vezetője elmondta, a betegek akiket itt kezelnek lelki sérültek és pszichés betegségben szenvedők, így képtelenek a saját jogaikért kiállni. Sajnos az egészségesek társadalma sem foglalkozik szívesen velük és az őket gyógyító orvosi karnak sem erős az érdekérvényesítő képessége - mondta. Ezért lehetett az, hogy ezt az intézetet a kormányzat bezárja és nyolc felé darabolja - tette hozzá.

Az OPNI hatodik Európában

Az intézet magas szakmai kultúrát képvisel - folytatta. Nagy Zoltán elmondta, New Yorktól Londonig kapja a telefonhívásokat azoktól, akik nem hisznek a fülüknek, hogy tényleg bezárásra kerül a kórház. A szakmai munkát nemrég egy felmérés is bizonyította - vette át a szót Pesti Imre. A fideszes képviselő elmondta az OPNI a hasonló típusú 150 európai intézmény között a hatodik a rangsorban. Mégis bezárják.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy ez egészségügyi reform nevében 250 milliárd forintnyi forrást kívánnak kivonni a rendszerből. Ennyi tartalék nincs a magyar egészségügyben - figyelmeztetett. Az meg nem reform, ahonnan milliárdokat vonnak ki, fejlesztés meg nem történik. "Ez egyszerűen embertelen." Nem más, mint az egészségügy feláldozása a költségvetés oldalán, ráadásul nem élvezi a társadalom támogatását - tette hozzá. Mi több, törvénytelen, hiszen nem előzte meg széles körű egyeztetés.

Elárulta, mikor az egészségügyi bizottságban négyszemközt tud beszélni a kormánypárti politikusokkal, kiderül, ők sem értenek egyet mindenben ezzel. Pesti elmondása szerint lelkiismeret furdalást is okozott már némelyiküknek, hogy el kell fogadniuk, amit a kormányzati arrogancia rájuk kényszerít.

A liberális vezetés araboknak akarja eladni a budai kórházakat?

Az egész mögött közönséges üzlet áll - véli a fideszes honatya. Mindenkinek tudnia kell, hogy az elmúlt év őszén a szabaddemokrata vezetésű gazdasági minisztérium vezetői néhányan egy roadshow keretében az arab világban jártak és egészségügyi intézményeket kínáltak fel megvételre, köztük több budai kórházat.

Láng Zsolt, a második kerület polgármestere szintén úgy véli, a kormányzat kizárólag anyagi megfontolásból akarja ezeket az intézményeket eltűntetni. "Ez az intézmény nem tehet arról, hogy értékes területen fekszik. Még senki nem adott értelmes magyarázatot arra, hogy miért kell az OPNI-t bezárni." A fideszes városvezető, úgy vélte még ha kilátástalannak is tűnik a csata, végül a józan észnek kell felülkerekednie.

gondola.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek