Száz év egy iraki lány megerőszakolásáért
Száz évi börtönre ítélt egy amerikai katonát egy 14 éves iraki lány megerőszakolásáért, a lány és három családtagja meggyilkolásáért csütörtökön a Kentucky állambeli Fort Campbell katonai bírósága.
Dátum: 2007-02-23 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:13.833258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 24 éves Paul E. Cortez őrmestert a bíróság rangvesztéssel is sújtotta. A férfi vádalku keretében 10 év múlva feltételesen szabadlábra bocsátható.
Cortez a héten beismerte, hogy három társával szövetkezve tavaly március 12-re virradó éjszaka a Bagdadtól 30 kilométerre délre fekvő Mahmúdíjában megerőszakolta és meggyilkolta a 14 éves Abir Kaszim al-Dzsanabit, megölte a lány anyját, apját és kishúgát.
Novemberben egy másik amerikai katonát, a 23 éves James Bakert, aki szintén beismerő vallomást tett, életfogytiglani börtönre ítélték az ügyben.
MTI - fidesz.hu