A rendőrség tudomásul vette a Fidesz Terror Háza elé szervezett rendezvényét
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette, hogy a Fidesz rendezvényt jelentett be vasárnapra a Terror Háza elé - közölte a BRFK sajtóügyeletese pénteken.
Dátum: 2007-02-23 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:16.808395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kormos Endre elmondta: a Fidesz vasárnap az Andrássy út és a Csengery utca sarkán tartja rendezvényét, 15 és 17 óra között.
Emiatt az Andrássy út az Oktogontól az Izabella utcáig le lesz zárva vasárnap 13.30-tól 18 óráig - tette hozzá.
A Fidesz a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartja a megemlékezését a múzeumnál. Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt operatív igazgatója elmondta: Schmidt Mária mellett Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és Szájer József EP-képviselő, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának alelnöke is beszél majd. A szervezők több tízezer emberre számítanak.
A párt a Terror Háza 2002-es megnyitása óta a múzeumnál emlékezik.
Az Orbán-kormány időszaka alatt, az Országgyűlés 2000-ben hozott határozata alapján lett február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
Idén lesz 60 éve, hogy Kovács Béla kisgazda országgyűlési képviselőt, a párt főtitkárát 1947-ben február 25-én szovjet járőrök elfogták, és a Szovjetunióba hurcolták.
A politikust szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával tartóztatták le, és 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték. 1956-ban szabadult, majd tagja lett a Nagy Imre-kormánynak. Az 1908-ban született politikus 1959-ben Pécsett hunyt el. A szovjet hatóságok 1989-ben rehabilitálták.
MTI - fidesz.hu