Telekárat drágít a csatlakozás
Bevált azoknak az ingatlanpiaci szakembereknek a jóslata, akik a másfél-két évvel ezelőtti árrobbanás után lassú konszolidációs időszakot prognosztizáltak. A folyamat alakulásában közrejátszik az ingatlanpiac minden területén jelentkező túlkínálat, illetve az üzleti ingatlanok utáni mérséklődő érdeklődés.
Dátum: 2002-12-18 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:49.425527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosban egyértelműen, de a nagyobb vidéki városokban is tapasztalható, hogy a gazdasági célú, illetve bérleti hasznosítású irodaingatlanokban is túlkínálat jelentkezik. Hasonló a helyzet a lakóingatlanokkal is, bár esetükben a túlkínálat oka már más.
Ingatlanpiaci szakemberek tapasztalatai szerint az irodák iránt legfőképpen a jól megközelíthető, jó parkolási környezettel rendelkező, ugyanakkor az adott város, település központi részéhez tartozó ingatlanok esetében nagy a kereslet. A kevésbé jó adottságú irodák a nehezebben értékesíthető 25-30 százalékos piaci szelethez tartoznak.
A gazdasági célú, gyakran termelő tevékenységre előkészített ingatlanok esetében a központi fekvéssel szemben inkább az infrastrukturális ellátottság a döntő, illetve az, hogy minden tekintetben megfeleljen a szigorodó hatósági előírásoknak. Ez utóbbi szempont összefüggésbe hozható a telephelyengedélyek megújításának lejáró határidejével is.
A lakáscélú ingatlanok esetében elsősorban a kedvező hitellehetőségek, az építési kedv növekedése áll a túlkínálat mögött. A kínálati piac kialakulását igazolják a számok is, amelyek szerint idén az új lakóingatlanok értékesítési ára átlagosan három, a régebbi építésűeké pedig mindöszsze 2 százalékkal emelkedett.
Érdekes képet mutatnak az ingatlanpiaci árak területi megoszlásai. Míg a vidéki városok központi lakóingatlanjai csak komoly anyagi áldozattal érhetők el például az addig lakótelepen, vagy külső övezetekben élőknek, a vidékről a főváros felé mozdulóknak még ennél is nagyobb kiadásokra kell felkészülniük. Egy hasonló adottságú és paraméterekkel rendelkező kaposvári és budapesti lakás ára között nem ritka a kettes szorzó sem.
Az ingatlanpiaci szakma prognózisa szerint hazánk EU-csatlakozása kapcsán elsősorban a telekárakban várható drágulás a közeljövőben. A szakemberek a kínálat lassú szűkülésére, a bérleti forma mértéktartó bővülésére számítanak. Míg a telekárak esetében 10 százalékos átlagos drágulást várnak, a lakásárak várhatóan csupán az infláció mértékével egyezően emelkednek majd.
Kaszás Endre - Dunántúli Napló online