Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teherán a végsőkig megvédi jogait

Iránnak nem szabad gyengeséget mutatnia az atomprogramja körüli nemzetközi vitában - hangsúlyozta pénteken az iszlám köztársaság elnöke, s hozzáfűzte: Teherán a végsőkig elmegy, hogy megvédje jogait.


Dátum: 2007-02-23 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:18.320348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mahmúd Ahmadinezsád az észak-iráni Gilán tartományban szónokolt egy nappal azután, hogy lejárt az ENSZ Biztonsági Tanácsa által a teheráni atomprogram leállítására kitűzött határidő.

"Ha gyengének mutatkozunk az ellenség előtt, a követelései csak nőni fognak, ha viszont szembeszegülünk vele, az ellenállást látva visszavonulót fúj" - jelentette ki az államfő, felidézve, hogy az iráni atomprogrammal kapcsolatban a múltban tett engedmények csak még több nyugati követeléshez vezettek. Beszédében úgy fogalmazott, hogy az iráni nép "éber", és "a végsőkig megvédelmezi jogait".

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa december 23-án megtiltotta a nukleáris anyagok és technológiák eladását Iránnak, és kilátásba helyezte, hogy további szankciókat rendel el az ázsiai ország ellen, ha az hatvan napon belül nem szünteti be urándúsító tevékenységét.

Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a bécsi székhelyű ENSZ-szerv kormányzótanácsa számára készített jelentésében csütörtökön megállapította, hogy Irán nem függesztette fel urándúsító tevékenységét február 21-ig, a BT által megszabott határidőig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek