Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Morvai-jelentés: Gyurcsány a felelős

Magyarországon tavaly ősszel a rendőrség brutálisan lépett fel, és önkényes letartóztatások történtek, az eseményekért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a felelős. Erről Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság elnöke és Völgyesi Miklós, a testület társelnöke beszélt pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-02-23 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:18.668505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrség brutális fellépéséről Gyurcsány Ferencnek minden bizonnyal tudomása volt, utasíthatta is a rendőrséget, ám erőszak alkalmazására nem adhatott volna engedélyt - mondta Morvai Krisztina büntetőjogász az őszi budapesti zavargásokról készített bizottsági jelentést ismertetve.

Kiemelte: tavaly szeptemberben és október 23-án tömeges önkényes letartóztatásra és rendőri brutalitásra került sor.

"Nem lehet Magyarország miniszterelnöke olyan ember, akinek vér tapad a kezéhez" - tette hozzá ehhez kapcsolódva.

Völgyesi Miklós hangsúlyozta: a zavargások során a tömegoszlatás jogállamban megengedhetetlen eszközökkel történt, az események fő felelőse Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt.

A bizottság társelnöke ezzel kapcsolatosan azt mondta, hogy a tömegoszlatáshoz politikai döntésre van szükség. Mint mondta, a tömegoszlatás során a rendőrök által használt vipera és a meghosszabbított csövű, sorozatlövésre alkalmas fegyver a törvények szerint nem lett volna alkalmazható.

A sajtótájékoztatón a Civil Jogász Bizottság tagjai különböző szempontok szerint elemezték a tavaly őszi budapesti zavargásokat. Szöőr Anna úgy fogalmazott: a rendőrség fellépése nyomán nagyon sok embernél olyan sérülések keletkeztek, amelyek azt bizonyítják, hogy "a rendőrség szakmaiatlanul járt el".

Megjegyezte: szeptember 17-én, a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor morális pánik tört ki Magyarországon, amit a kormány a szélsőjobboldali veszély emlegetésével próbált ellensúlyozni.

Juhász Imre szerint semmi sem indokolta, hogy október 23-án ne engedjék be a Kossuth térre az ünnepelni vágyó embereket. Hozzátette: a rendőrségben nincs helyük olyan vezetőknek és az állomány olyan tagjainak, akik súlyosan megsértik az emberi jogokat.

Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt: napirendre kell tűzni a közkegyelem kérdését, és széleskörű társadalmi vitát kell folytatni róla.

A bizottság valamennyi tagja kritizálta a Gönczöl-bizottság hasonló témában készült jelentését, és többen hangoztatták: semmi garancia nincs arra, hogy március 15-én ne ismétlődjenek meg a tavaly őszi események.

Morvai Krisztina köszöntője után levetítettek egy három perces kisfilmet, melyen a zavargások során előállított személyek beszéltek arról, hogyan bántak velük a rendőrök. A sajtótájékoztatót követően kerekasztal-beszélgetés kezdődött az érintettekkel.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek