Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy pedagógus levele a miniszetereknek - Önök hány napot dolgoznak ingyen?

Három szakos, két diplomás pedagógus vagyok 17 évi munkaviszonnyal. A következő képen láthatják a 13. havi fizetési cédulámat, amit nem szégyellek közszemlére tenni. Kérem, figyelmesen nézzék meg! Kiemeltem a levonások összesítését, és a folyószámlára utalt összeget.


Dátum: 2007-02-23 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:18.968575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Meg tudnák mondani, hogy a levont összeg mire fordítódik? Azt kinek adom oda? (Sajnos a főiskolán ezt nem tanították.)

Vagy gondoljak, amit akarok, és képzeljem azt, hogy ebből a pénzből támogatom a közelemben élő cigányságot, akik életükben nem tettek keresztbe egy szalmát sem, és mégis futja nekik új BMW-re, súlyos aranyakra, stb. Azt a suliból tudom, hogy ingyen étkeznek, ingyen tankönyvet kapnak, mert rászorultak az állam támogatására. De gondolhatnék arra is, hogy Önök ebből kaptak most jutalmat? Amit mellékesen hozzátennék, én a 17 éves munkaviszonyom alatt sosem kaptam.

Mivel ez a 13. havi kereset csak csupasz, ezért leírom, hogy mit kapok még ezen felül. Kaphatok osztályfőnöki pótlékot (bruttó: 5.000 Ft), de én most sajnos az sem vagyok, mert tavaly ballagott az osztályom. Kaphatok ezen felül túlóradíjat, de Önök jóindulatából arra sincs lehetőségem, mert ami plusz órám lett volna, azt heti két órában ingyen végzem. Könnyű kiszámolni, hogy heti két óra ingyen, havi nyolc órát = egy napot jelent. Önök hány napot dolgoznak ingyen?

Mi tudjuk az Önök külön juttatásainak összegét, de ha kérhetném, legyen szíves Önök közül valaki tegye fel a tizenharmadik havi fizetési jegyzékét! Persze, csak ha nem szégyelli!

És még egy kérdés: Mit mondjak ezek után a tanulóimnak, miért érdemes tanulni?

Tisztelettel: egy pedagógus

Kapcsolódó elemek