Nem teszik tűzbe a kezüket Kolompárért
Az Országos Cigány Információs és Művelődési Központ Gyömrői úti épületében történt gyújtogatások összefüggésben állhatnak a Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és az ingatlan tulajdonjogára pályázó Rózsaliget Kft. közötti állítólagos titkos megállapodással.
Dátum: 2007-02-23 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:22.860368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindezt egy - a gyújtogatással kapcsolatos - rendőrségi tanúvallomásra hivatkozva mondta Farkas Antal, az OCÖ alelnöke pénteken sajtótájékoztatón.
Az újságíróknak is szétosztott tanúvallomás szerint a Rózsaliget Kft. vezetői és Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke háttérmegállapodást kötött az ingatlan eladása érdekében.
A dokumentumban az is szerepel, hogy a titokban létrejött ügylet értelmében az OCÖ vezetője több millió forintot vett át előlegként, és ezt az összeget Kolompár a 2007 tavaszán esedékes kisebbségi önkormányzati választásokon kampányfinanszírozásra kívánja fordítani.
"Felháborító és elfogadhatatlan, hogy emberek ilyen felelőtlenül bánnak az állam vagyonával akkor (...), amikor a magyar társadalom a megszorítások időszakát éli" - fogalmazott az esettel kapcsolatban Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke.
Farkas Flórián azt kéri Szilvásy György kancelláriaminisztertől, hogy"vessen ennek véget és állítsa le ennek a most már nyilvánvaló korrupt ügyletnek az adásvételét". A kft.-t ugyanakkor arra szólította fel, álljon el a vétel szándékától.
Budapesten, a X. kerületi Gyömrői út 103-ban lévő kiürített épület 2006. november elején gyulladt ki először. Mivel a tűz egyszerre több helyen csapott fel, továbbá éghető anyagot az épületben nem tároltak, a tűzoltóság szakértői gyújtogatásra következtettek.
A tavaly leégett központ e hét csütörtökén gyanús körülmények között ismét kigyulladt.
A Kolompár Orbán vezette Országos Cigány Önkormányzat ugyancsak csütörtökön döntött úgy közgyűlésén, hogy 145 millióért eladja az épületet. Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke és Farkas Antal, az OCÖ alelnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy az épület másfél milliárdot ér, és Kolompár a március 4-i országos kisebbségi önkormányzati választás miatt akar szabadulni az épülettől.
fidesz.hu