Paraguayban szükségállapotot hirdetnek ki
Szükségállapot kihirdetésére készül a paraguayi törvényhozás, miután a dél-amerikai országban kitört dengue-láz járványban hivatalosan már több mint tízezer embert fertőződött meg.
Dátum: 2007-02-23 18:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:39:24.667250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szúnyogok által terjesztett vírusos betegség mintegy 650 új esete vált ismertté csak az elmúlt napokban - jelentette pénteken az ABC-Color című újság.
A mostani járvány kitörése óta legkevesebb négy ember halt már meg a trópusi kórban, amely ellen egyelőre sem oltás, sem orvosság nem létezik.
Az asuncióni parlament most 60 napos szükségállapot kihirdetésére készül. A szenátusnak hétfőn kell szavaznia a vonatkozó törvénytervezetről, amelyet a képviselőház már el is fogadott egyhangúlag. A törvény rendkívüli eszközöket bocsátana rendelkezésre a járvány elleni küzdelemhez.
Bírálók azt vetik a kormány szemére, hogy nem lépett fel időben a járvánnyal szemben. A csatornázottság általános hiánya miatt a vírust továbbító szúnyogok ideális körülmények között szaporodhatnak a nyitott szennyvízelvezetőkben és az illegális szemétlerakókban. A vádak szerint a hatóságok eltitkolták a járvány tényleges méreteit, s a nyilvánosságra nem került esetek száma akár a 60 ezret is elérheti.
A dengue-vírusnak négy altípusát ismerik. Az általa okozott kór tünetei: erős fejfájás, magas láz, hasmenés, hányás és végtagfájdalmak. Különlegesen veszélyeztetettek azok, akik egyszer már megbetegedtek a dengue-láz egy másik típusú vírusától. Náluk a súlyosabb lefolyású kór belső vérzéseket is okozhat. A szegényebb vidékeken a betegek 30 százaléka is meghalhat.
Az Egészségügyi Világszervezet évente mintegy 50 millióra becsüli a dengue-láz eseteinek számát világszerte.
MTI - fidesz.hu