Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozók a Lajta partján

Dr. Pápai Lajos megyés püspök körlevele több száz embert mozgatott meg Győr-Moson-Sopron megyében is. A drogtörvény tervezett enyhítése ellen tiltakozó aláírásokat néhány plébánia már el is juttatta az illetékesekhez.


Dátum: 2002-12-18 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:50.226383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány és az egyház közötti egyre mélyülő szakadéknak az egyik eleme - a finanszírozás módjának és mértékének kérdése mellett - a készülő drogtörvény.

A katolikus egyház és dr. Pápai Lajos megyés püspök szerint a készülő törvény a drogok fogyasztóit és terjesztőit szinte büntetlenül hagyná, sőt, az iskolákba bejuttatást is megengedné, s ez súlyos veszélyt jelent a társadalomra.

A körlevelet a győri egyházmegye valamennyi templomában felolvassák vagy már felolvasták. A tiltakozó aláírások gyűjtését december elsején kezdték, s két hét alatt már több ezer szignó került az ívekre a megyében.

Ebben az iskolák és a gyermekek védelmére hívják fel az emberek figyelmét: "Nem engedhetjük, hogy az iskolákban - közös fogyasztás címén - büntetlenül kínálhassák kábítószerrel gyermekeinket" - áll a gyűjtőíven. A Lajta partján a plébániák már az összegyűlt aláírásokat el is küldték a Demokrácia Központba.

- Mivel a Kábítószer Egyeztető Fórum tagja vagyok, ezért a körlevél tartalmát saját szavaimmal ismertettem híveimnek - mondta Butsy Lajos mosoni plébános. - Tizenkét lapot küldtünk a fővárosi Demokrácia Központba. Mindegyik íven 15 aláírás szerepelt, így tőlünk 180-an vettek részt ebben a kezdeményezésben. Mellettünk még a helyi kereszténydemokraták is végeztek hasonló tevékenységet. Az aláírásgyűjtés már befejeződött plébániánkon - mondta Butsy Lajos.

Hegyeshalomban is megkapták már a körlevelet, a helyi plébános szerint rövidesen az aláírásgyűjtés is elkezdődhet a határszéli községben. A magyaróvári plébánián az aláírás gyűjtése már megkezdődött, s a következő hetekben még folytatódik.

- Nemrég én is kihirdettem a püspök úr körlevelét, s rövid idő alatt több száz aláírást gyűjtöttünk össze - mondta Nagy József atya. - Ezeket mi is a Demokrácia Központba küldtük. A készülő drogtörvény elleni szignók gyűjtését tovább folytatjuk - mondta a magyaróvári plébános-prépost.

Cséfalvay Attila - Kisalföld online

Kapcsolódó elemek