"Ez nem béremelés, ez egy óriási hazugság"
Elégedetlenségüknek és csalódottságuknak adtak hangot a kormány és az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság közötti keresetmegállapodás miatt a pedagógusok azon a fórumon, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szervezésében tartottak szombaton a fővárosban.
Dátum: 2007-02-24 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72812
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:40:31.127446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke a közel száz résztvevő előtt azt mondta, hogy csupán virtuális keresetemelés történik, gyakorlatilag illetményelőleget kapnak majd.
Hozzátette: ha nem a bértáblába beépülő a növekmény, akkor az nem emeli sem a nyugdíjalapot, sem a túlóradíj-alapot. Kifejtette: a 13. havi illetmény részletekben történő kifizetése formailag lehet, hogy előnyös, de a gyakorlatban problémát fog okozni a családoknak.
Úgy számolt: még idén kapnak egy félhavi juttatást, jövőre kapnak összesen másfél havit, ami két évre összesen két havi többletpénz. Nincs egy fillér többlet ebben - summázta véleményét az érdekvédő.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke úgy fogalmazott: ő nem csalódott, hanem elégedetlen. "Elég pici eredmény született" - mondta, hozzátéve: nem is számított sokkal többre.
Ugyanakkor 2007-ben egy fél havi keresettel kapnak többet a közszféra dolgozói, mintha ez a megállapodás nem született volna meg, s 6,65 százalékos keresetnövekedés várható az idén - hívta fel a figyelmet. Álláspontja szerint így olyan megállapodást tudnak majd kötni jövő évre, hogy "reálbércsökkenés nem állhat be".
A fórumon volt olyan hozzászóló, aki azt mondta: "ez nem béremelés, ez egy óriási hazugság". Olyan megállapodás született, amiért senki sem szállt volna hadba, az embereket az érdekli, nő-e a bérük vagy sem.
Az lett volna a valóságos eredmény, ha a bértábla növekszik hat százalékkal. Miért kell tiszteletben tartani ezt a megállapodást? - hangzott el a kérdés.
Volt olyan pedagógus is, aki erős ágazati fellépést szorgalmazott a jövőre nézve.
MTI - fidesz.hu