Tízezrek tüntettek Londonban az iraki háború ellen
Legkevesebb tízezren - a szervezők szerint hatvanezren - tüntettek szombaton Londonban az Irakban állomásozó brit csapatok teljes kivonását követelve.
Dátum: 2007-02-24 18:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=72821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:40:34.028370, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tüntetők menetet alkottak, a Hyde Parktól a Trafalgar térig vonultak. A londoni rendőrség mintegy tízezerre, a szervező civil szervezetek hatvanezerre becsülték a résztvevők számát.
A teljes iraki csapatkivonás mellett a brit atomfegyverzet korszerűsítése és egy Irán elleni esetleges katonai fellépés ellen is felemelték szavukat.
Miközben Irakban részleges csapatkivonást hajt végre, Afganisztánba újabb katonákat küld a kormány - hangoztatták. "Egyre többen jutnak arra a megállapításra, hogy ez a kormány háború-függő" - fogalmazott az egyik szervező, Lindsey German.
Ugyanaznap a skóciai Glasgowban is rendeztek tüntetéseket.
Ezzel egyidejűleg brit katonaanyák tüntetnek a kormányfői rezidenciától nem messze, szintén a teljes iraki csapatkivonásért. Péntektől vasárnapig tartó demonstrációjuk idejére sátrakat húztak fel a Downing Steet 10. közelében.
Tony Blair miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a következő hónapokban 1600 fővel csökkentik a 7100 fős iraki brit kontingenst.
MTI - fidesz.hu